Gazdaság

Majdnem féláron lesz az egyik éves autópálya-matrica jövőre, de nem mindenkinek

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Négy megye személyautós lakosai vehetik meg jövőre az olcsóbb matricát. Ennek ellenére lehet, hogy nem fognak örülni.

Idén harmadik alkalommal tartott közlekedésinfót, vagyis a közlekedés és a közlekedésfejlesztés aktualitásairól szóló sajtótájékoztatót Lázár János építési és közlekedési miniszter. Ezen többek között a MÁV helyzetéről, a Budapest–Belgrád vasútvonal várható indításáról, a KRESZ-változásokról és az autópálya-fejlesztésekről is beszámolt – írta a Világgazdaság.

A miniszter beszélt többek között az M1 autópálya felújításáról, bővítéséről is, valamint ezzel összefüggésben arról, hogy a felújítás ideje alatt, vagyis a következő három-négy évben útlezárásokra, sávlezárásokra, terelésekre és ebből fakadóan számos kellemetlenségre is fel kell készülniük az autósoknak.Bejelentette, hogy a kellemetlenségek kompenzálásaként átalakítják az érintett szakaszon az autópálya-matricák rendszerét. Az M1-es sztráda négy vármegyét érint: Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron. Itt együttesen csaknem 2,5 millióan élnek. Lázár János bejelentése szerint a díjrendszert úgy alakítják át, hogy akik a négy vármegyében laknak, és személyautót hasznának, azok a jövő évtől 15 ezer forintért használhatják a teljes M1-es szakaszt. Vagyis a négy vármegyére vonatkozó négy darab éves autópálya-matrica helyett a négyet együtt 15 ezer forintért vehetik meg. Tehát lényegében féláron vásárolhatják meg az új matricát, az eddigi közel 28 ezer forintos összeg helyett 15 ezer forintért.

Az átmenő forgalomban résztvevők továbbra is teljes áron vehetik meg az autópálya-matricákat.

Ha további részletek érdeklik az autópálya-felújításokkal, -bővítésekkel kapcsolatban, kattintson. Az ÉKM közölte, a közlekedők hiteles és gyors tájékoztatása érdekében az MKIF Zrt. a mai nappal egy külön weboldalt indított az M1 bővítéséről. Ezen a minisztérium szerint minden, a közlekedéssel kapcsolatos információ szerepel: a csomópontok, pihenőhelyek esetleges zárása, az aktuális terelések térképpel és a műszaki mentés rendje, a vészhelyzeti leállóöblök elérhetősége, valamint az aktuális forgalmi rend. A folyamatosan frissülő oldal magyar, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, lengyel, török, bolgár, angol, német és orosz nyelven olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik