Gazdaság

Gyorsuló ütemben emelkednek a lakásárak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Áremelkedéssel zárult a tavalyi év a lakáspiacon: országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest. Éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből. Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi közel 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.

Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme. A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag. “A jelenlegi árszintek alapján elmondható, hogy a piac már beárazta a következő időszakban várható keresletélénkülést, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat a dinamikus áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lesz várhatóan, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanjait keresi a kínálatban” – ismertette a piaci helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A befektetők visszatérése a lakáspiacra átrendezheti a keresleti viszonyokat is. Az ingatlan.com szakértője ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a budapesti kerületek többségénél az átlagos négyzetméterár már meghaladja az 1 millió forintot. A saját célra vásárló vevők ismét a külső kerületeket, valamint az agglomerációs településeket vehetik célba. Ugyanez a mintázat várható a többi nagyváros esetében.

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V. kerület. Miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez. A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára.

A megyeszékhelyeket nézve az látható, hogy a használt lakóingatlanok esetében Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható a mostani kínálat szerint Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik