Többéves huzavonáról és a tűzvédelmi törvény „megszegéséről” tájékoztatta a lapot november közepén az AAA+ Energy Kft. A cég elődje, a Neptun Ship Supply Kft. még 2020-ban szerződött a IX. kerületi Pápay Park nevű 170 lakásos társasház homlokzati szigetelésére. Képviselői szerint a nem megfelelő szigetelés miatt tűzveszélyes az épület, ráadásul
A lakók már beköltöztek, ezért a kft. szerint sürgető lenne az ügy kivizsgálása, ezt már 2021 októberében kérték az illetékes kormányhivatalnál, de az eddig még nem adott érdemi választ.
A kft. szakvéleményt kért a tervezőtől is, aki a cég szerint azt írta, hogy a körfolyosókon bontani kell.
Állításuk szerint a tűzvédelemmel kapcsolatos észrevételeiket ugyan meghallgatta a fővállalkozó, de az általa később szerződtetett Ventor Tűzvédelmi Kft. „megoldotta” a tűszakaszhatárok optimalizálását, így maradt a kiviteli tervtől eltérő szigetelés. Mindennek folyományaként az alvállalkozó Neptun Ship Supply Kft. nem adott kivitelezői nyilatkozatot arról, hogy az épület homlokzati szigetelése megfelel a magyar szabványoknak, illetve a jogszabályban előírtaknak. Ennek hiányában kétségesnek vélik, hogy megszerezte-e a fővállalkozó és a beruházó az épület használatbavételi engedélyét.