Szeptember végén Orbán Viktor miniszterelnök új gazdaságpolitikát hirdetett, ezt nevezzük gazdasági semlegességnek. Szerinte nem lehet blokkosodni – nekünk a Kelettel és a Nyugattal is gazdasági kapcsolatot kell fenntartani. Azt is mondta, hogy a szankciós politikától sok ezer európai cég szenved, illetve, hogy a blokkosodás lassítja a gazdasági növekedést. No meg, hogy Európa öngyilkos úton jár. Azóta többször is felmerült a gazdasági semlegesség mint új irány, például október 13-án, vasárnap, amikor a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a Kelet felfelé, a Nyugat pedig lefelé tart. A kormányfő szerint maximum tíz év, és a „legeket” mind Keleten fogják sorolni a világgazdaságban. Innen vezette le, hogy hazánknak gazdasági semlegességre kell törekednie, csak azt szabad átvenni, ami hasznos és észszerű, el kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak. A kormányfő leszögezte, hogy az Európai Unió átlagos növekedését meghaladó növekedési szintre van szüksége az országnak, ezt pedig szerinte csak a gazdasági semlegesség politikájával lehet elérni. A gazdasági semlegesség politikájával a magyar gazdaság növekedési ütemét a három és hat százalék közötti sávba tudják emelni, és az új gazdaságpolitika már 2025-től erősebb növekedési pályára fogja vinni a magyar gazdaságot.
Változó világrendről, új nagyhatalmak felemelkedéséről és a növekedés új forrásairól szólnak az elmúlt évek világgazdasági és geopolitikai elemzései is, amelyek nagy hatással vannak a kormányzat gazdaságstratégiájára és külkapcsolataira. Ugyanakkor ezek alapját, a gazdasági növekedést is érdemes megvizsgálni, mielőtt bármilyen további lépést teszünk – javasolja a GKI, egy friss elemzésében.
Gazdasági semlegesség? Hanyatló Nyugat? A számok mást mutatnak
A 2010-es évek elején a magyar gazdaság növekedése, párhuzamosan az Európai Unióval, elmaradt az Egyesült Államok növekedésétől. A 2010-es évek közepétől azonban a magyar növekedés gyorsabb volt, mint az amerikai és európai, ami jelentős mértékben a hazánkba érkező uniós támogatásoknak volt köszönhető. A Covid-lezárásokat követő időszak fellendülése ugyanakkor már elmaradt az amerikaitól, és újra az uniós szinttel megegyezővé vált, feltételezhetően nem függetlenül az uniós támogatások felfüggesztésétől. 2010-től 2023-ig a magyar gazdaság GDP-növekedése (+38,2 százalék) kevéssel előzte meg az USA-ét (+35,1 százalék), míg az Európai Unióénál (+19,2 százalék) és az Eurózónáénál (+16,3 százalék) jelentősen gyorsabb volt. Itt megjegyezte a GKI: fontos figyelembe venni, hogy alacsonyabb szintről könnyebb tovább fejlődni.
A magasabb kiinduló állapot miatt azonban hiába növekedett százalékosan lassabban az EU, mint Magyarország, az egy főre jutó dollárban mért GDP-növekedés mindkét szereplőnél 5000 dollár volt.
A nyugati világ sokszor megjósolt végének elemzéséhez érdemes a GKI szerint az „új kihívót”, Kínát is beemelni az elemzésbe. 2010 óta az amerikai egy főre jutó, reál GDP-növekedés 12 ezer dollár volt, ami nemcsak a magyar és európai növekedésnél, hanem a 6500 dollárt elérő kínai növekedésnél is több. Ez azt jelenti, hogy hiába nőtt százalékos arányban a kínai GDP jobban az amerikainál, nominális értelemben az olló tovább nyílt, míg a magyar „felzárkózás” csak a további leszakadás elkerüléséhez volt elegendő.
Az új világrend és a „gazdasági semlegesség” elméleteivel ellentétben a kínai gazdaság nem a nyugati, hanem a magyar gazdaságot közelítette meg az elmúlt évtizedekben. Ezzel párhuzamosan a magyar gazdaság nem közelítette meg az Európai Unió nominális átlagát (a vásárlóerő-paritáson kimutatott növekedés dacára), a nagy összegű uniós támogatások ellenére sem. Az elmúlt évek növekedési adatai bizonyítják, hogy az extenzív gazdasági fejlődéssel ellentétben tényleges felzárkózást akkor tud elérni egy ország, ha tudásintenzív, magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások előállításában vesz részt. Szemben a magyar modellel, amely az egyszerű összeszerelő, alacsony bérű és/vagy erősen környezetterhelő tevékenységeket próbálja behozni, jelentős állami, közvetlen és közvetett támogatással. Ennek árát pedig a hazai kkv-k fizetik meg a magas adóterhelésben, valamint a gyenge hazai keresletben. Minden ellenkező fogadkozás ellenére – jegyzik meg.
