Gazdaság

Spanyol kézben maradt a sávolyi Balatonring, ahová MotoGP-versenyt álmodtak

Varga György / MTI
Az épülő pálya és a látványtervek a Balatonring ünnepélyes alapkőletételén 2008. november 6-án.
Varga György / MTI
Az épülő pálya és a látványtervek a Balatonring ünnepélyes alapkőletételén 2008. november 6-án.
Hét év vergődés után befejeződött a sávolyi MotoGP beruházására létrehozott cég felszámolása. A spanyol Sedesa projektje kútba esett, a felszámolás után a 200 hektáros, versenypályának szánt terület spanyol kézben maradt.

Lassan egy évtizede tartó hercehurca zárult le ezekben a hetekben: elkelt az eredetileg a MotoGP magyar nagydíja helyszínének szánt Balatonring területe. A felszámolás eredményhirdetése alapján nettó 664,3 millió forintos ajánlattal vitték el az ingatlant. Mint megtudtuk, a legnagyobb hitelezőé, a Sávolyi Termálcentrum Kft.-é lett a terület, és a földhivatali dokumentum azt mutatja, hogy a tulajdoni lapra már át is vezették a tulajdonosváltást. Ezzel befejeződött a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. hét éve húzódó felszámolása; a bíróság a cég törlését is elrendelte.

Megpróbáltunk kapcsolatba lépni a vevő spanyol befektetővel, de csak annyit üzentek, hogy nem kívánnak újságírói megkeresésre válaszolni, így arra a kérdésre sem felelnek, miként tervezik a terület hasznosítását. Úgy tudjuk, felszámolási licitet nem rendeztek, a felszámolóval kötött egyezség keretében állapodtak meg az ingatlanról.

Kerestük a sávolyi önkormányzatot is, megkapták-e a 292 millió forintnyi, összes követelésüket, illetve tudnak-e már valamit a terület hasznosításáról, de nem reagáltak. Az egyik helyi lakó annyit mondott, hogy az ingatlant benőtték a nyárfák az évtizedes huzakodás alatt, most gyom és 10–20 centiméter törzsátmérőjű fák borítják a területet.

Egyébként részben közművesített fejlesztési területről van szó, 2,5 kilométerre az M7-es sztrádától és 50 kilométerre a horvát határtól, amit eredetileg a MotoGP magyar nagydíja helyszínének szántak. 2009-ben az alapkövet is letették, a spanyol Sedesa-csoport akart fejleszteni, a megaprojekthez igényelt 15,3 milliárd forint hitelt azonban a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. visszavonta még 2010-ben, így végül nem épült meg a motorversenypálya. Akkoriban lett Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-világbajnok, a Sedesa egyik főtulajdonosa, Vicente Cotino Escribá pedig érdekelt volt a MotoGP-ben, egy időben ő volt az ügyvezetője a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek és a Sávolyi Termálcentrum Kft.-nek is.

A felszámolásból most megszerzett terület a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában állt, a projekt nélkül maradt társaságot azonban, 2015 májusában, a bíróság megszűntnek nyilvánította, és már a kényszertörléséről is rendelkezett. 2017-ben fordult kényszertörlésből felszámolásba az eljárás. A vagyon értékesítése azonban nem ment simán. A felszámoló többször meghirdette az ingatlant, mint megírtuk, tavaly 470 millió forintos minimáláron bocsátotta nyilvános árverésre, de eredménytelenül. Az eljárást megtámadta a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., mert nem kívántak hozzájárulni áron aluli értékesítéshez.

A vitákat jelzi, hogy tavaly szeptemberben cserélődött a felszámolást lebonyolító cég, a Cég-Controll Kft.-t a Centurio Gazdasági Szaktanácsadó Kft. váltotta.

A vevő Sávolyi Termálcentrum Kft. mérlege 2023 végén elég cudarul festett: árbevétele nem volt, 7 millió forint veszteséget mutattak ki, a saját vagyona negatívba csúszott, a saját tőke soron mínusz 4 milliárd forint szerepelt, kötelezettségei pedig meghaladták a 6,3 milliárd forintot. Viszont ez a cég volt a MotoGP területével rendelkező Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. legnagyobb hitelezője, 9,7 millió euró erejéig jegyeztek be zálogjogot a javára. Egyetértése nélkül a felszámoló nem dönthetett az ingatlan eladási áráról. A jelek szerint a Balatonring ügyében a nagyhitelező és a felszámoló most jutott el a megállapodásig. Az ingatlan spanyol kézbe került, a Sávolyi Termálcentrum Kft. tulajdonosa, az Opten adatbázisa szerint, a madridi bejegyzésű Inmobiliaria Cuarenta De Granada S.L. Ez abból a szempontból nem jelentős változás, hogy az ingatlan eddig is spanyol kézben volt a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. révén, ez a cég a Worldwide Circuit Management SL érdekeltségeként szerepelt az adatbázisban.

Frissítünk!

Cikkünkre reagált a Sávolyi Termálcentrum Kft. és a következő pontosítást kérte a felszámolási eljárás lezárásával kapcsolatban:

Adásvétel említése helytelen, mert a sávolyi ingatlan nem adásvétel keretében került a Sávoly Termálcentrum Kft. tulajdonába, hanem felszámolási vagyonfelosztás eredményeként.

664,3 millió forintos „vételár” egy korábbi pályázatban, más pályázó által ajánlott összeg lett volna, ám azt a pályázatot érvénytelenítette a bíróság, ezért ilyen áron nem is „adhatták el” a szóban forgó ingatlant.

A Sávoly Termálcentrum Kft. közel 3 milliárd forint jelzáloggal biztosított hitelére tekintettel a legnagyobb hitelezője volt a felszámolás alá került Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek. Miután a Sávoly Termálcentrum Kft. kifizette a többi hitelező (marcali önkormányzat, NAV stb. ) összesen 517 millió forint követelését, egyedüli hitelező maradt, és az említett 3 milliárdot közelítő követelésének beszámításával került az ingatlan a tulajdonába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik