Regionális gazdasági verseny: tizenhatból nyolc számban kieső helyen állunk

„Rendkívül nehéz helyzetbe kormányozta az Orbán-kabinet a magyar gazdaságot” – ez látszik a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéseiből, s az is kiderült: hiába figyelmeztette erre korábban a kutatóintézet a döntéshozókat. Minderről Molnár László, az intézet vezérigazgatója nyilatkozott a 24.hu-nak. Álláspontját nemcsak a legfrissebb beruházási statisztika (-16,8 százalék) és az ipari termelés 8 százalékpontos zuhanása támasztja alá, hanem az a regionális ranglista is, amelyet a térségbeli legjobban és legrosszabbul teljesítő gazdaságokról készítettünk.

A sorrendet – számításaink szerint – Lengyelország vezeti Csehország előtt, Magyarország pedig az utolsó helyen végzett a listán. Ráadásul a 16 mutató felében, azaz nyolc kategóriában is a két legrosszabb között szerepeltünk. Ezekbe az adatokba bele sem számoltuk a legfrissebb és legrémisztőbb, magyar beruházási és ipari termelési adatokat, mert még nem álltak rendelkezésre a regionális összehasonlításra alkalmas, külföldi információk.

Négy visegrádi ország (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) és négy déli szomszédunk, azaz négy észak-balkáni ország (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia) adatait vetettük össze. Olyan mutatókat vizsgáltunk, amelyek az országok döntő többségében és lehetőleg azonos időszakra vonatkozóan elérhetők voltak.

A 16-féle adat közül csak néhány mutatja az adott ország fejlettségét, ezért nem Szlovénia vezeti a listát és ezért nem Szerbia az utolsó. Az egy főre eső GDP alapján ugyanis a nyolc ország közül a szlovénok állnak a legjobban – a cseheket megelőzve –, Szerbia pedig messze elmarad a többiektől. Egy pontot ezért a szlovénok és a csehek is kaptak a mostani összesítésünkben, és a szerbektől le is vontunk ezért szintén egy pontot, akárcsak a románoktól, akik a második leggyengébb egy főre eső GDP-vel rendelkeznek. Így jártunk el minden más mutatónál: a két legjobb egy-egy pontot kapott, a két legrosszabbtól pedig levontunk egy-egy pontot.

Így alakult ki a végeredmény: Lengyelország hét ponttal nyert, mivel hét kategóriában is a legjobb kettő közt szerepelt és egy mutatóban sem volt az utolsó vagy az utolsó előtti. A csehek is hét kategóriában vannak a legjobbak között – sőt, négyben ők vezetnek –, de nekik van két mínuszpontjuk, így a második helyre szorulnak, összesítésben. Ami Magyarországot illeti, a kormánynak kedvezve (hiszen a Fidesz politikusai erre a legbüszkébbek) bevettük az összeállításba a foglalkoztatottságot. Ám így is hazánk nyújtja a legrosszabb teljesítményt a régióban (összesítve: -6 pont).

Összesítésben előttünk végzett az egyaránt nullapontos Szerbia és Horvátország, illetve, mínusz egy ponttal, Szlovénia. A három jugoszláv utódállam tehát gazdaságpolitikailag majdnem ugyanúgy teljesített, miközben a szerbek a legszegényebbek, a szlovénok pedig a leggazdagabbak a vizsgált nyolc ország közül. A horvátok vegyes képet mutatnak, hiszen a tizenhatból öt mutatóban a legjobbak, ötben pedig a legrosszabbak között szerepelnek, így jött ki a zéró eredményük. A jugoszláv utódállamok után következett Szlovákia, amely, Szlovéniához hasonlóan, már a negatív tartományba zuhant, de északi szomszédunk mínusz két ponttal végzett hátulról a harmadik helyen. Az utolsó előtti helyen Románia állt, három mínuszponttal.

Összesítésben az utolsó Magyarország lett, mivel három kategóriában a legrosszabb a régióban, öt kategóriában pedig a második legrosszabb teljesítményt nyújtotta.

Ez eddig mínusz nyolc pont lett volna, de két kategóriában a második helyet csíptük el, így mínusz hat ponttal végeztünk az összesített utolsó helyen.

És akkor még nem is vizsgáltuk, például, a forint leértékelődését, amit a GKI Gazdaságkutató Zrt. tett meg nemrégiben. Az intézetet vezető Molnár László és Mihályi Máté kutató-közgazdászok elemzéséből kiderül, hogyha a forintot összehasonlítjuk a régió azon országainak devizáival, amelyek nem csatlakoztak még az eurózónához, akkor a magyar pénz vesztette a legtöbbet az értékéből 2004 óta, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz.

A GKI kutatói megállapítják: „Ha a hazai devizaárfolyamot összehasonlítjuk a régiósakkal, szembetűnő a forint leértékelődése. Bár a román áremelkedés az előző 20 évben lényegében megegyezett a magyarral, az 52 százalékos forintgyengüléssel szemben, keleti szomszédunk fizetőeszköze csak 23 százalékot veszített értékéből, az uniós devizával szemben. Egy lengyel zlotyért, lényegében, ma ugyanannyi eurót lehet kapni, mint 20 éve, a cseh korona pedig nagymértékű erősödést tudott felmutatni (+24 százalékpont)”.

Mindezek után nézzük a legfrissebb adatokat, amelyeket részben még össze se tudunk hasonlítani a környező országokéival. A legfontosabb mutató, a GDP (bruttó hazai termék), a tavalyi esés után úgy tűnt, idén, az első negyedévben „magához tért”, és 0,7 százalékos növekedést mutatott. Ám a második negyedévi GDP ismét negatív tartományba zuhant: 0,2 százalékos volt a zsugorodás április és június között.

Mindezek után jött a két legnagyobb pofon: az ipar 8,2 százalékos júniusi bezuhanása, a beruházások pedig még drasztikusabban kezdtek összeomlani: 16,8 százalékos szabadesésbe kezdtek.

Magyarország, ezzel, a régióban is kirívóan rosszul teljesít. Molnár László szerint gazdaságilag a térség legbetegebb országa egyelőre Magyarország, ráadásul még a kilátásaink sem túl jók. Ennek oka pedig egyszerű: a gazdaságpolitikai hibák sorozata.

A gazdaságpolitikában a legnagyobb hiba az volt Molnár szerint, hogy amikor fellendülés volt, akkor a magyar állam nemhogy visszafogta volna magát és tartalékokat képzett volna a rosszabb időkre, hanem, épp ellenkezőleg, tovább fűtötte a gazdaságot. Abban bízott az Orbán-kormány, hogy utólag majd megtérülnek az elköltött források, „túlpörgették” a gazdaságot. Ennek a következménye volt a térségbelinél sokkal magasabb magyar infláció, a költségvetés pedig állandóan túlterjeszkedett vagy a lehetőségek határáig „nyújtózkodott”.

Azaz, amíg a térség országainál 2 százalék körüli volt a büdzsé hiánya, mi a 3 százalékot közelítettük, vagyis a „normál időkben” a legszéléig kihúzták a pénzügyi tervezők a költségvetés határait. Ez még a Covid-válság előtt volt, amikor kedvező pénzügyi környezetben, szinte nulla kamatszinten lehetett finanszírozni a gazdaságot. Ekkor még az energiaárak sem tűntek vészeseknek – magyarázta a 2020 előtti helyzetet Molnár, aki szerint ez a 2020 előtti gazdaságpolitika okozta a mostani, a riválisainkhoz képest negatív gazdasági mutatókat.

Molnár László szerint már 2010-től elkezdődött az a folyamat, amelynek eredményeként 2023-ra nominálisan, azaz névértéken megduplázódott a magyar államadósság. Növekedés idején lehetett azt mondani, hogy a GDP-hez képest nem volt túl magas az eladósodottság, de az adósságot nem a GDP-ből, hanem a beszedett adókból kell visszafizetni, márpedig, ha a költségvetésnek nincs elég bevétele, akkor a büdzsé nagyon magas hányadát kell adósságtörlesztésre fordítani – és Magyarországon ez a helyzet, a GKI vezetője szerint.

Az általunk vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb a GDP-hez viszonyított államadósság (76 százalékos), ami jelzi, hogy még relatíve sem vagyunk jó helyzetben a térségbeli éllovas, Csehország 43,5 százalékos mutatójához képest.

A jó idők gyorsan elmúltak, és jöttek a sorozatos válságok 2020 után. Molnár szerint ekkor derült fény arra, hogy nincs elég pénz a válság enyhítésére, hiába várta a magyar kormány, hogy majd a krízis idején, azaz a „kanyarban fogunk előzni”. Ráadásul a Covid-válság, illetve az azt követő energiaválság, végül az inflációs krízis során is szembetűnő volt, hogy

2020 óta a magyar kormány nem a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokat támogatta – amelyeknek valóban szüksége lett volna a segítségre a GKI vezetője szerint –, hanem a multikat, illetve azokat a nagyvállalkozókat, amelyek „közel állnak a tűzhöz”.

Minthogy a gazdaság alapját képező cégek nem kaptak kellő segítséget, így az adóbevételek is drasztikus esésnek indultak. Ezek a kisebb cégek ugyanis jóval több adót fizetnek, mint a nagy multik és a nagyvállalkozók. A költségvetés helyzetét előbb a Covid rontotta, majd, az energiaválság idején, a földgázárak meglódulása okozott egyre több kiadási gondot az államnak.

Ekkor jöttek a rendkívüli adóemelések, amelyek azóta már nem is annyira rendkívüliek. Ennek hatása pedig – a kormány fogadkozása ellenére – az lett, hogy rendkívüli módon megérezhették a fogyasztók, hogy az adóemeléseket a termelők és kereskedők áthárították a vevőkre, vagyis elszabadult az infláció.

Végül tehát a lakosság fizette meg a kormányzati gazdaságpolitikai hibáinak az árát. Most pedig, amikor az energiaárak a csúcshoz képest tizedére csökkentek, a kormány azt várná a kizsigerelt lakosságtól, hogy fogyasszon. Legalábbis az elmúlt napokban a fogyasztás alacsony szintje miatt kesergett Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter. Ám hiába állt helyre a rend – látszólag –,

valójában az embereknek nincs elég pénze a fogyasztásra, bő kétharmaduknak nincs felhalmozott tartaléka a vásárlásai fokozására.

Közben – Molnár László szerint – még egy csapás érte a magyar gazdaságpolitikát. Elkezdtek emelkedni a hitelkamatok. Ekkor vált problémássá a nominálisan 2010 és 2023 között megduplázott államadósság.

És a csapásoknak még mindig nem volt vége: akadozva, részlegesen érkeznek az uniós források is. Az agrártámogatásokat, például, bár megkapja Magyarország, de ezek nem az államhoz, hanem az agrárium szereplőihez kerülnek, így ezzel mint felhasználható forrással nemigen tud számolni az állami költségvetés.

Az EU-s pénzek hiányának kétféle negatív hatása van a magyar gazdaságra – mondta Molnár. Egyrészt az állam helyett az unió finanszírozott bizonyos, célzott beruházásokat, ezeknek a pénzeknek az elmaradása alapvetően veti vissza a fejlesztéseket Magyarországon – ezzel is magyarázható a 16,8 százalékos, drasztikus visszaesésről szóló beruházási adat. Az EU helyett ugyanis a magyar államnak kell fizetnie a fejlesztések megvalósítóinak – ez direkt módon gyengíti a magyar költségvetés helyzetét. Az EU-s pénzek leállása azonban közvetett módon is hat a magyar gazdaságra: bevételt sem generál a be nem folyt pénz, nem keletkeznek termelő beruházások és így elmaradnak azok az áfabevételek, amikre annyira vár a magyar kormány.

Korábban, persze, amikor befolytak ezek a brüsszeli pénzek, akkor sem mind fordultak termőre – magyarázta Molnár László. Stadionokat építettünk, amelyek talán akkor hoznák be a rájuk fordított erőforrásokat, ha minden nap telt házas koncerteket és meccseket rendeznének bennük. Ezek fenntartása pedig egyre több pénzt igényel majd. Így ezek a beruházások nem hozamot, hanem „viszem”-et termelnek – jegyezte meg a GKI vezérigazgatója.

Amikor pedig a magyar állam külföldi beruházásokat támogat, akkor is óriási ráfordításokat költünk, közpénzből, olyan magánfejlesztésekre, amelyeknek kérdéses a nemzetgazdasági hasznossága. Ha akkumulátorgyárakat vagy kínai elektromosautó-üzemeket támogatunk, akkor

• nem létező, magyar munkaerőre,
• nem létező, magyar nyersanyagokra,
• nem létező, magyar energiaforrásokra
• és nem létező, magyar tőkére „alapozunk”.

Ilyen gazdaságpolitika csak kiadást okoz, adóbevételt nemigen hoz, hiszen a multik nagyon alacsony effektív adókulccsal adóznak és külföldről hozzák a munkaerőt, a technológiát, a mérnököket. A magyar gazdaságba nem épülnek be szervesen ezek a fejlesztések. Példa erre Molnár szerint, hogy a kínai BYD Szeged mellett úgy fog elektromos autókat gyártani, hogy nemcsak a hozzájuk való akkumulátorokat hozzák majd Kínából – jóllehet, a magyar akkugyárak jelenleg nem tudják eladni felhalmozott készleteiket, és ezért zuhant be, májusban, 32 százalékkal a hazai akkumulátorgyártás –, hanem még az üzemi épületek építőanyagát (négymillió tonnát) is Ázsiából szállítják ide, irdatlan pénzért. És így az EU-pénzek kiesése miatt egyébként is súlyos válságban lévő magyar építőipar sem tud talpra állni.

Debrecen mellett pedig a rendkívül értékes termőföldet pusztítják el, azért, hogy hatalmas alapterületű akkumulátorgyárakat létesítsenek.

Mindez a magyar nemzeti kincset, a földet áldozza fel, külföldi, ázsiai befektetők profitjáért

– véli Molnár László.

Debrecenben csak az egyik akkugyár 320 milliárd forintjába kerül egyébként magyar államnak, amelynek infrastruktúrát (áramot, vizet, utakat) kell biztosítania a projekthez, a BYD-nak Szegeden pedig 500 milliárdot adunk, hogy gyárat építsen. Ráadásul ezekben az üzemekben nagyon alacsony lesz a hozzáadott érték, azaz kis adóbevétel születik majd és kevéssé emeli a magyar GDP-t az itteni termelés. A bérszínvonal pedig szintén alacsony lesz – folytatta a GKI vezetője. És akkor nem beszéltünk még a környezetszennyezésről, amit ezek a gyárak okoznak – tette hozzá.

Az akkumulátorgyártás 32 százalékos beszakadása súlyosabb problémákat is jelez. Az egész, egy-két alágazatra koncentráló gazdaságpolitika kérdőjeleződött meg

Molnár szerint. Nyugat-Európában zuhant ugyanis az elektromos autók értékesítése, így, persze, akkumulátorokra sincs szükség hozzájuk.

S nemcsak az akkumulátorok, hanem az autók és autóalkatrészek gyártása is esik. Nem véletlen, hogy a második negyedévben 0,2 százalékkal esett a GDP. Politikai döntés eredménye az is, ha „rosszban vagyunk” az EU-val és így lemondunk az ingyen pénzekről. Helyettük pedig – a forrásokat pótlandó, szintén politikai döntéssel – kínai hitelt veszünk fel, melynek feltételei nem nyilvánosak. És, persze, politikai döntés az is Molnár László szerint, hogy nem oktatásra, nem egészségügyre költjük a pénzt, hanem ázsiai akkumulátorgyártók hazai üzemeire, úgy, hogy alóluk még a legértékesebb termőföldet is eltüntetjük.