30-35 milliárdos osztalékot remél az Orbán-kormány a budapesti reptértől

Dömötör Csaba szerint nem viszi, hanem hozza a pénzt a budapesti reptér.

Dömötör Csaba államtitkár beszélt egy Facebook-videóban arról, hogy miért volt jó döntés a magyar állam részéről, hogy a budapesti reptér megvásárolása mellett döntött.

Mint az ismert, több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően június elején írták alá a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését. A megállapodásnak köszönhetően vételárarányosan a magyar állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető Vinci pedig 20 százalékot, írja a közlemény. A vételár 3,1 milliárd euró, vagyis több mint 1200 milliárd forint, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

A magyar állam tavaly szeptemberben tett vételi ajánlatot a Budapest Airport megvásárlására, de akkor még csak az 51 százalékát szerették volna megvenni. Orbán Viktor decemberben arról beszélt, hogy bármelyik nap megtörténhet a megállapodás, csak technikai részletek vannak hátra. Ehhez végül fél év kellett. (Cikkünk a vásárlás hátteréről és arról, hogy mitől lett ilyen drága a Budapest Airport, itt olvasható.)

Dömötör Csaba azt mondta most az adásvétellel kapcsolatban: “Nemrég eldőlt, hogy újra magyar tulajdonba kerül a budapesti reptér. Érdemes kicsit beszélni arról, hogy miért is van ennek jelentősége.”

Az államtitkár felidézte, hogy a repteret 2005-ben privatizálták. A reptér forgalma – folytatta Dömötör – az elmúlt 20 évben megháromszorozódott, sőt, a járvány előtt rekordot ért el, és „most újra ezeket a szinteket közelíti.” Ráadásul a politikus szerint a mostani kifutópályák a jövőben még hosszabbak lehetnek, azaz tovább bővülhet a forgalom.

A reptér osztalékfizető-képessége már most 30-35 milliárd forint

– tette hozzá.  “Tehát nem pénzt visz, hanem pénzt hoz az államnak.”

Dömötör szerint rossz, hogy a korábbi tulajdonosok nem fejlesztették eléggé a budapesti repteret, de most akár új terminál is épülhet, ahogy javulhatnak a megközelítési lehetőségek is. Dömötör szerint a jelenlegi 15 millió utas a jövőben megduplázódhat.

Kapcsolódó
Mitől lett ilyen drága a Budapest Airport, amit bármi áron meg akar venni a kormány?
Majdnem az egész évre tervezett hiányt összehozta a költségvetés mindössze három hónap alatt, a Budapest Airport Zrt. megvásárlásától azonban nem tágít a kormány. Miért?