Gazdaság

Belgrádból hoztak vezérigazgatót az állami kézbe került Budapest Airportba

FACEBOOK
FACEBOOK

Június 6-tól Francois Berisot tölti be a Budapest Airport vezérigazgatói posztját. A szakember több mint két évtizedes nemzetközi aviatikai szakmai tapasztalattal rendelkezik, az elmúlt 5 évben a VINCI Airports-hoz tartozó belgrádi Nikola Tesla Repülőtér vezérigazgatója volt – közölte a Budapest Airport.

Francois Berisot régi szakember a repülőtér-üzemeltetési iparágban; olyan területeken rendelkezik tapasztalatokkal, mint az üzemeltetésirányítás, a kereskedelmi és piacfejlesztés, az infrastruktúra-felújítás és bővítés, a stratégiai tervezés, a pénzügyek és a kivitelezés – írják.

Barisot az elmúlt 5 évben a VINCI Airports-hoz tartozó belgrádi Nikola Tesla Repülőtér vezérigazgatója volt, de volt TAV Construction ügyvezető igazgatóhelyettese és pénzügyi igazgatója Törökországban, korábban pedig a VINCI Airports üzletfejlesztési projektigazgatójaként a nagy repülőtéri projektek felelőse.

A 24.hu írta meg, hogy június 6-án, amikor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy az állam „visszaszerezte” a Budapest Airport Zrt.-t, döntöttek az igazgatóság és a felügyelőbizottsági tagok cseréjéről is. Az igazgatóságba többek között Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Guller Zoltán a Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke is bekerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik