Gazdaság

Negyvenévesnél is idősebb dízelmozdonyokkal vág neki a MÁV az északi Balaton-parton a turistaszezonnak

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az új dízelmozdonyok alkalmatlanok a mellékvonali járműkrízis megoldására.

„Használt, de kiváló állapotú dízelmozdonyokat szerez be a MÁV-Start”, a tizenöt TME sorozatú dízelgép első körben az észak-balatoni vonalon jelennek meg, később a lajosmizsei vonalon is fognak dolgozni – írja az Indóház Online, azaz az IHO tömegközlekedési lap. A mozdonyokat a MÁV Rail Tourson keresztül bérlik majd.

A MÁV-Start továbbra sem mondott le az új járművek beszerzéséről, de rövid távú, átmeneti megoldásként folyamatosan dolgozik a tartósan bérelhető használt járművek üzembe állításán. Ennek egyik lépése volt tavaly ősszel a tizenöt plusz kilenc 182-es sorozatú Siemens Eurosprinter villamosmozdony bérlése az Akiemtől, írják.

A vasúttársaság flottájának bővítésére kiszemelt mozdonyokat

a német Henschel 1981 és 1985 között gyártotta,

megbízható, hattengelyes dízelmozdonyok, amelyeket a tervek szerint svéd lízingcégtől bérelnék.

Az első két darab június második felében érkezhet Magyarországra, a műszaki felkészítés és a hatósági engedélyeztetési eljárás után augusztusban állhatnak majd forgalomba, elsőként az észak-balatoni 29-es vonalon. A további 13 gép az első két példány engedélyeztetését, forgalomba helyezését követően ősztől folyamatosan érkezhet és várhatóan év végéig állhat üzembe. A balatoni turistaszezon után a nyugat-magyarországi nagy utasforgalmú vonatokon és a 142-es számú Budapest–Lajosmizse vonalon dolgoznak majd.

A Telex észrevette, hogy a cikk megjelenése után

a Közlekedő Tömeg Egyesület közleményt adott ki: azt írják, hogy az új dízelmozdonyok alkalmatlanok a mellékvonali járműkrízis megoldására.

„Az egyesület üdvözli a járműhiány enyhítését célzó lépést, noha fontos hangsúlyozni: a járműkrízis elsősorban a mellékvonalakat sújtja, az itt még egyáltalán közlekedő motorvonatokat százas nagyságrendben kell azonnal cserélni, ezen a problémán tucatnyi, mellékvonali közlekedésre (pl. nagy teljesítményük és tengelyterhelésük okán) célszerűtlen és alkalmatlan mozdony bérlése nem segít” – írják. Az egyesület hozzáteszi, remélik, hogy a MÁV-Start és Lázár János idén nyáron „nem vasútvonalak bezárásával vagy a menetrendből vonatok random kihúzogatásával kívánja majd megoldani a vasúthálózat több mint felét érintő járműhiányt, hanem a szomszédos országokhoz hasonlóan mellékvonali közlekedésre alkalmas szerelvények üzembe állításával” – fogalmaznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik