Gazdaság

Úgy tűnik, a kormány ismét „Európa legnagyobb tűzijátékára” készül augusztus 20-án

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

A kormány minden évben kiemelt figyelmet fordít augusztus 20-ra. Az államalapítás ünnepe annyira fontos az ország vezetésének, hogy két éve egyenesen az (azóta megboldogult) Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezetőjének állásába került, hogy tévesen esőt jósoltak aznapra, ami miatt le kellett fújni a parádét. Erre ugyanis presztízsként tekint a kormány, ami évről évre Európa legnagyobb tűzijátékát ígéri meg a magyaroknak – az rtl.hu keddi írása szerint ez most sem lesz majd másként.

A portál kiszúrta, hogy idén Balásy Gyula cégei szervezhetik meg a tűzijátékot, az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. ugyanis nettó 1 milliárd 893 millió (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá a NER-közeli üzletember két cégével, a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével az augusztus 20-i tűzijáték rendezvényszervezési feladataira. Balásy leginkább a kormánykommunikációhoz kapcsolódó megbízásokról ismert, feltűnése óta főleg plakátkampányokra és nemzeti konzultációkra szerződött le a kormánnyal. Tavaly például összesen 85 milliárd forintot költöttek el az egyik cégénél a kormány üzeneteit közvetítő kék plakátokra.

A legújabb megbízás kapcsán egyelőre a teljes összeg 70 százalékára vállaltak lehívási kötelezettséget, a fennmaradó rész opcionális. Az ugyanakkor sejthető, hogy a költségek csak emelkedni fognak, hiszen jellemzően minden évben külön megbízások születnek az ünnepséget kísérő rendezvénysorozatok esetében is. Az rtl.hu kereste ezzel kapcsolatban a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt és a Nemzeti Rendezvényszerző Ügynökség Zrt.-t is, előbbi helyről az a válasz érkezett, hogy: „A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az általa lefolytatott eljárásokról, beleértve a tűzijátékra és a Szent István napokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat a törvényi előírásoknak megfelelően közzéteszi a szerződéses adatokat.”

Balásy cégei a tűzijátékkal kapcsolatos tennivalók mellett még további húsz megbízást nyertek el különböző rendezvényszervezési feladatokra 2024 első negyedévében a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül, ezek összértéke nettó 7 milliárd 727,5 millió (bruttó 9 milliárd 813 millió) forint.

A tavalyi tűzijáték nagyságrendileg nettó 1,4 milliárd forintba került.

Kapcsolódó
Rengeteg ember, képeken a grandiózus tűzijáték
34 ezer pirotechnikai effekt világította be az eget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik