Gazdaság

Még a jobban kereső családoknál is kiverte a biztosítékot a brutális drágulás

Nagy Borbála / 24.hu
Nagy Borbála / 24.hu
A megkérdezett családoknál más-más termékek vagy szolgáltatások drágulására szisszentek fel a legjobban: említették a ruhát, a cipőt, az élelmet, de volt, akinél a pelenkaköltség lőtt ki, másnál a villanyszámla vagy a rekreáció díja.

2023-ra éves szinten 17–18 százalékos inflációt várnak, év közben azonban – illetve az átlagok mögött – voltak ennél sokkal durvább drágulások is. Mint az ábrán is látszik, az éves átlagos infláció fokozatosan, az élelmiszer-infláció kicsit ütemesebben csökkent. Az üzemanyag-inflációnál nem látszik egyértelmű tendencia, inkább ingadozás. A háztartási energiánál volt a legnagyobb drágulás még az év elején, az utóbbi három hónapra azonban már árcsökkenést mutatott ki a KSH. (Holott az árak nem változtak, de ez módszertani kérdés.)

Főleg az ábrán is kiemelt drágulásokra koncentrálva kérdeztünk meg gyerekes családokat, hogyan érintette őket az idei rekordmagas infláció, kijöttek-e a pénzükből, akadtak-e nehézségeik, milyen drágulást éreztek a leghúsbavágóbbnak.

Elszállt a villanyszámla

Dianáék a kamaszkor küszöbén álló két gyerekükkel Borsodban élnek egy nagyobb faluban. Neki és a férjének is van állása, Diana két műszakban dolgozik.

Nem sokat változtattunk az infláció miatt a vásárlási szokásainkon, de megéreztük, hogy minden nagyon megdrágult. És kétszer is meggondoljuk, hogy hova menjünk vásárolni

– mondta. Mint kiderült, férje intézi többnyire a bevásárlásokat Miskolcon (ott dolgozik) a multiknál, mert ott inkább vannak akciók. A férje étteremben dolgozik, onnan hord haza ételt hét közben (ingyen kapja), így Dia csak hétvégén főz. Disznót tartanak, amihez a moslék szintén az étteremből van.

Frissítünk!

A moslékkal etetés tilalmáról időközben elkészült cikkünkben külön írtunk.

Vágnak is évről évre, így a hús egy jó darabig biztosított. Kertet művelnek, onnan van zöldség, gyümölcs. A férje cége fizeti a benzinköltséget, szóval arra sincs gondjuk.

Ami igazán húzós, az az energiaköltség növekedése – a fűtés nagyrészt árammal megy náluk. Csak villanyra fizetnek havi 80 ezer forintot, részben versenypiaci áron. Ez a duplája annak, mint amennyit a tavaly nyári rezsiemelés előtt fizettek, miközben a fogyasztásuk nem változott. A gázszámla ehhez képest eltörpül, havi 12 ezer forint. Elmondása szerint a korábbinál sokkal többet elvisz náluk a gyerekek öltöztetésének költsége is – mivel folyamatosan nőnek, évszakonként kell új cipő, ruha, és a hobbijukhoz (a kislány táncol, a fiú focizik) is újra meg újra meg kell venni a ruházatot.

Dia azt mondja, már nem tehetik meg, amit korábban, hogyha a fia Xboxot kért a szülinapjára, akkor megvették neki. Most hiába kéri (mert az előzőt eléggé elhasználták a barátaival), nem tud neki újat venni. Az iskolai fizetendők is megnőttek, megduplázódott, havi 20 ezer forint lett az osztálypénz, továbbá drágultak a különórák. Folyamatosan újítják fel, bővítik a házat – annak is húzós a költsége. A következő a villanyszerelés lesz, de arra még gyűjtögetniük kell.

A fizetésüket viszont nem emelték annyival, amekkora infláció volt, a jövő évi fizetésemelésről pedig még nem nyilatkoztak a cégek. Mégsem panaszkodik, mert így is tudnak valamennyit félretenni, csak jóval kevesebbet, mint korábban.

Nagy Borbála / 24.hu

Elvitte a plusz jövedelmet az infláció

Angéla kiskamasz lányával él egy fővárosi lakásban. Éppen szerelőt várt, amikor felhívtuk, mert elromlott a tűzhelye. Rokkant, otthonról dolgozik megbízási szerződéssel. Idén lett másodállása is, de azt mondja,

nem érzi, hogy a mintegy 50 százalékkal megnövekedett jövedelméből a korábbinál többre futná – a szinten tartásra megy el a plusz pénz.

Ő a legdurvábbnak az élelmiszer-drágulást nevezte. Ezt érzékeltetve elmondta, gondolkodott rajta, vegyen-e a lányának új télikabátot, miközben a boltban hetente muszáj ott hagynia két télikabát árát úgy, hogy „nem is vett nagy dolgokat”. Ezt nagyon aránytalannak érzi.

Mivel kicsi a lakása, a rezsiköltségnél ők nem futottak bele a piaci árba. „Meg többet fáztunk is” – mondta, utalva arra, hogy igyekeztek spórolni a fűtéssel, és jobban felöltözni. Az üzemanyagköltség is érzékenyen érintette – amikor olyan helyen jár, ahol valamennyivel olcsóbb a benzin, akkor ott igyekszik megtankolni, pedig ez nem jelent érdemi megtakarítást. A lányát pedig önállóságra szoktatta, így már nem kell hozni-vinni, ingyenesen tömegközlekedik. A gyereket most kevesebb különórára járatja (gitárra meg gimnasztikára), mint korábban, de mivel ezek is drágultak, összességében kicsivel nőtt ez a költség is.

Angéla már megkapta a jövő évre a szerződését – nem emelnek a díjazásán, azonban nem mert reklamálni. Összességében egyik napról a másikra élnek, megtakarításuk nemigen van. Ami még meghökkentette, hogy amikor „sztk-alapon” elment idén egy háromhetes, bejárós gyógykúrára – amit rokkantsága miatt írnak elő neki –, ennek a támogatott díja a korábbi huszonezer forint helyett kis híján 70 ezer lett.

Csak a férj kiemelkedő fizetése miatt nem volt gondjuk

Péterék is Budapesten élnek, családi házban, két kislányuk van, a kisebbik néhány hónapos, a nagyobbik most lett ovis. Nemrég az autójukban okozott majdnem másfél milliós kárt egy másik autós, és a kötelező biztosítás nem térítette meg nekik az egészet, ezért mintegy 250 ezer forintot saját maguknak kellett állni.

Nem esett jól

– mondta. Felesége otthon van a kicsivel, Péter tartja el a családot. Jó munkája van pénzügyi területen, jó fizetése, amibe még az infláció miatt megnőtt árak is belefértek. Nagyjából nullára jöttek ki most, gond nélkül, megtakarítani azonban már nemigen tudtak. De csak a kiemelkedő fizetése miatt nem voltak anyagi gondjaik – tette hozzá.

Hogy mennyit nőtt a kiadásuk, arra példaként elmondta, a heti online élelmiszer-rendelésük korábban kijött 40–45 ezer forintból, ez felugrott 60–65 ezerre. És ehhez jön még a többi termék, csak pelenkára és tisztálkodási szerekre 30–40 ezer forint megy el havonta úgy, hogy mindig nézi az akciókat. És időről időre előfordul, hogy némi mérlegelés után kivesz valamit a virtuális kosárból a bevásárlásnál. Mert bár a fizetése nem korlátozza őket, azért szereti kontroll alatt tartani a költéseiket. A fűtés árammal megy náluk, kisebb napelemet rakattak pár éve a házukra, így fizetnek most havi 40 ezer forint körül, amiben van piaci ár is. A tankolási költségük Péter szerint alapvetően nem az áremelkedés miatt nőtt meg, hanem inkább azért, mert többet használják az autót (a nagyobbik kislányt viszik-hozzák oviba) mint korábban, így egy hónapban már kétszer tankolnak.

Szajki Bálint / 24.hu (Illusztráció)

A kamaszok folyton éhesek

Katáék három kamaszt nevelnek Budapesten, a családi vállalkozásukban dolgoznak mindketten.

Az inflációt éreztük, főleg az élelmiszereknél. Nagyobbnak is, mint amennyit mondanak

– ez volt az első reakciója megkeresésünkre. Online rendeli a nagybevásárlásokat (csak a nehezebb, nagyobb tételben vett dolgokat), és mint megnézte, az egy évvel ezelőttihez képest nagyjából duplájába kerül ugyanaz a „kosár”, 15–18 ezer forint helyett heti 30 ezer forint körül költ csak erre. Emellett persze kell még élelmet venniük a boltban is.

Lehet, hogy nemcsak az infláció miatt nőtt meg az élelmiszer-kiadásunk, hanem az is benne van, hogy a gyerekeink kamaszként folyton éhesek?

Persze ez már tavaly is így volt – tette hozzá. A gázszámlával nem volt gondjuk, mert házközponti fűtésük van, a közös költséggel fizetik, és éves szinten mindössze 30 ezer forintot kellett az év végi elszámoláskor pótlólag leszurkolniuk. Az üzemanyag-drágulás nem érintette őket különösebben, a kocsijukat szinte csak nyaraláskor használják, év közben nemigen, mivel a belvárosban lakva tömegközlekednek. Kata azt említette még, hogy az iskolakezdés költsége ugrott meg nagyon, mert – ahogy ő látja– súlyosan elszállt a ruhák, cipők ára. Náluk a különórák díját nem nagyon emelték.

Érdekességként elmondta, hogy a gyerekeik is megfigyelték, mennyivel többe kerül a zsebpénzből vett pogácsa, és ezt el is mondják a szülőknek. Sőt, az iskolában is beszédtéma a diákok között a drágulás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik