Gazdaság

A CATL ajándékkal engeszteli a debrecenieket

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Magyarország történetének legnagyobb beruházásaként emlegetik a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárat, amelyet a kínai CATL vállalt be – a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben. Számos tiltakozás, akció, közmeghallgatás volt a tervezett, három éven belül 320 milliárd forintos állami támogatással elkészülő akkumulátorgyárral kapcsolatban, népszavazási kezdeményezés is indult, de elbukott, eltüntették a vízigényről szóló tanulmányt. A legújabb hír az volt, hogy kisebb lesz a gyár, mint eredetileg tervezték.

A Forbes pedig most azt írta, hogy a CATL esővízgyűjtő hordókat adományoz Debrecen lakosságának. Az akkumulátorgyárat építő vállalat állítólag így akar tenni a környezetvédelemért. A debreceni önkormányzat kezdeményezésére indított akció keretében összesen 485 darab nagy méretű vízgyűjtő hordót osztanak szét a város lakosai között. Ebből a CATH (Contemporary Amperex Technology Hungary Kft.) száz darab vásárlását vállalta, 2,3 millió forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik