Gazdaság

Eddig 97 669 forintot spórolt egy átlagnyugdíjason a kormány

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu
Ennyit jelentett, hogy nem a tényleges infláció alapján emelte a járandóságukat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az általános infláció 2,5 százalékponttal 21,5%-ra, a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt 2,4 százalékponttal 22,9%-ra csökkent, ám az első öt hónapot összesítve 25,8 százalékkal drágult a legidősebbek élete, amihez képest 15  15 százalékos nyugdíjemelést kaptak év elején.

Az mfor.hu szerint ez kritikus helyzetet okoz azoknál, akik alacsonyabb havi ellátást kapnak, mert  ők arányosan többet költenek élelmiszerre, lakhatásra, márpedig az elmúlt időben mindkettő kiemelkedően drágult. A gazdasági portál kiszámolta, a tényleges (kumulált) infláció alapján a jelenlegi 208 ezer forint helyett 227 533 forintnak kellene lennie az átlagos nyugdíjnak.

A 19 533 forintos különbség alapján májusig 97 669 forintot spóroltak egyetlen átlagnyugdíjason, akinek a valós adatok alapján ennyivel tartozik az Orbán-kormány. 

Mivel az elemzők a következő hónapokban is folyamatosan csökkenő árnövekedésre számítanak (éves átlagban 15-19%-os inflációra), így könnyen előfordulhat, hogy a novemberi nyugdíjkiegészítés csak 5-6 százalékos lesz – teszi hozzá a portál.

Korábban Farkas András nyugdíjszakértő a nyugdíjemelési rendszer reformját sürgette éppen az infláció miatt. A novemberi nyugdíjemelés mértékét az év első nyolc hónapjának inflációs tényadatai alapján határozzák meg, ami nem tükrözi egészében az éves infláció nyugdíj-roncsoló hatását. Szerinte ilyen magas infláció mellett a jelenlegi nyugdíjemelési gyakoriság (januári emelés, novemberi korrekció, esetleg egy nyári kiegészítés) alkalmatlan a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére, át kellene állni, a havi nyugdíjemelésre.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik