Gazdaság

21 milliárd forintra perli az állami kukaholdingot a Budapesti Közművek 

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Lapunk értesülése szerint az elmúlt napokban több ügyben is pert indított a Budapesti Közművek (BKM) a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – közkeletű nevén nemzeti kukaholding – ellen. Információnkat megerősítették a fővárosi közműcégnél, mint megkeresésünkre írták:

a Budapesti Közművek keresetet nyújtott be az NHKV mint alperessel szemben a Fővárosi Törvényszéknél mint eljáró bíróságnál. A kereset tárgya szolgáltatási díj megfizetése, a perelt összeg nettó 21 054 696 060 forint, valamint ennek a tárgyidőszakra vonatkozóan a szolgáltatási szerződésben rögzített elvek mentén számított kamatösszegei.

A kereset indításának előkészületeiről egyebek mellett a 24.hu-nak adott tavaly decemberi interjúban számolt be Mártha Imre, a BKM vezérigazgatója, aki akkor úgy fogalmazott, hogy minden, a per elindításához szükséges irat a rendelkezésükre áll, folyamatban vannak a jogi lépések.

A főváros vitatja, hogy a nemzeti kukaholding a szerződés szerinti összeget utalta el a szolgáltatás ellenértékeként. Mártha Imre szerint mintegy 15 százalékkal csökkent a BKM-nek juttatott bevétel 2019 óta, miközben ők – állítja – ezt a pénzt megtermelték, tehát nem állami támogatást kértek. A vezérigazgató szerint a fővárostól ezen az úton elvont évi 4-5 milliárd forinttal igyekezett a nemzeti kukaholding betömködni a lyukakat, amelyek az országos ellátásban keletkeztek. A vezérigazgató úgy fogalmazott interjúnkban, hogy annyira forráshiányos lett ez az iparág, hogy az NHKV-t minden évben tízmilliárdokkal kell konszolidálnia a kormánynak; csakhogy ez nem segít a fővároson, amelynek lakosai és vállalkozásai azt látják, hogy az általuk befizetett összeget és a hulladékgazdálkodási munkával itt megtermelt forrást az ország más pontjain költi el az állami cég.

Adrián Zoltán / 24.hu Mártha Imre.

Az NHKV ugyanakkor vitatta a BKM – pontosabban a csoporton belül a szemétszállítással foglalkozó FKF – állításait. Múlt év októberében, a fővárosi közterületfenntartó telephelyén tartott vadsztrájk idején úgy reagáltak a városvezetés nyilatkozataira, hogy a „társaságunknál nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási díj számlája a fővárosi cégnek”. Közölték továbbá, hogy az NHKV évek óta minden szolgáltatási díjat határidőben vagy határidő előtt kifizet, elszámolási vitájuk nincs a fővárosi céggel, továbbá az elszámolással kapcsolatban a fővárosi cég, illetve korábban az FKF menedzsmentje további jogszerű finanszírozási igénnyel nem élt.

A jelek szerint ezt a fővárosi kommunális cégnél másként látják. Lapunkat arról tájékoztatták, hogy a per tárgya a Budapesti Közművek részére 2019. január 1. és 2021. július 1. közötti időtartamra járó szolgáltatási díj, amelyet az alperes NHKV „a jogszabály által kifejezetten előírtnál alacsonyabb mértékben állapított meg és fizetett ki, és amellyel „megtagadja az elszámolást a Budapesti Közművek, illetve jogelődje felé. A BKM álláspontja szerint – tették hozzá – az NHKV által megtérített szolgáltatási díj nem fedezi a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásból származó közvetlen költségeket.

A BKM-nél arra hívták fel továbbá a figyelmet az üggyel kapcsolatban, hogy mivel a hulladékgazdálkodási bevételüket kizárólag az NHKV által folyósított szolgáltatási díj képezi, ezért a nemzeti kukaholding jogsértő eljárása alapjaiban veszélyezteti a közszolgáltatás fenntartását. A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a díj meghatározásakor alapvető elv, hogy abban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljes közvetlen költsége megtérüljön, valamint a díj fedezetet nyújtson a ténylegesen ellátott hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra. A BKM keresete – közölték – mindezeket részletes számításokkal és kimutatásokkal támasztja alá. A per útján szeretnék elérni, hogy „a budapestiek által évek óta a kukaholdingnak befizetett szemétdíjak és a társaság dolgozói által a hulladékgazdálkodásban megtermelt bevételek maradéktalanul megérkezzenek végre a tevékenységet valóban végző társasághoz.

Nem ez az egyetlen per azonban, amit a kukaholding ellen indított a BKM. Egy másik, közérdekű adat iránti keresettel az a céljuk, hogy az NHKV szolgáltassa ki azon közérdekű adatnak minősülő információkat, melyek alapján a Budapesti Közművek teljes képet kaphat arról, hogy a vidéki hulladékgazdálkodási közszolgáltató társaságokkal milyen elvek mentén számolta el az állami cég a közszolgáltatási díjakat – tudtuk meg a BKM-től.

Róka László / MTVA / Bizományosi A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelõ Zártkörûen Mûködõ Részvénytársaság (NHKV Zrt., a köznyelvben kukaholding) székhelye Óbudán, a Lajos utcában.

Fontos lenne megismerni – tették hozzá -, hogy „az NHKV által a BKM esetében követett jogsértő gyakorlat a vidéki közszolgáltatók esetében hogyan alakult. Ezt az eljárást a BKM azért volt kénytelen elindítani, mert az NHKV a korábbi, ezirányú adatigénylést nem teljesítette teljes körűen – közölte a fővárosi cég.

Érdekes helyzetet teremt ugyanakkor, hogy az országos hulladékgazdálkodás július elsejétől új alapokon folyik majd. A koncessziót elnyerő MOL Nyrt. fogja össze a szolgáltatást, és egy tavalyi kormányhatározat szerint a piac átrendezésének részeként az olajcég vehette volna meg az addig 100 százalékban állami tulajdonban lévő NHKV-t (valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-t). Erre azonban a hatályos cégadatok szerint eddig nem került sor, jelenleg az Energiaügyi Minisztérium van feltüntetve a cégpapírokban, mint részvényes.

Vagyis jelen állás szerint a BKM az államot perli, de előállhat az a helyzet, hogy a MOL-csoportba tartozó céggel kell majd rendeznie a vitás kérdéseket a bíróságon. Pikáns helyzetet eredményezhet, hogy eközben a fővárosban a MOL és a BKM közösen végzi majd a hulladékok begyűjtését és kezelését. A cégadatok szerint vélhetően erre a célra májusban be is jegyezték a MOHU Budapest Zrt.-t, melynek igazgatóságában helyett kapott a BKM vezetője, Mártha Imre (a tagok közt találjuk továbbá Atkári Jánost, a Demszky-éra főpolgármester-helyettesét).

Arról nem kaptunk felvilágosítást a BKM-től, hogy a keresetek indításáról adtak-e előzetesen tájékoztatást az NHKV számára, mint ahogy arról sem, hogy miképpen befolyásolhatja a perek kimenetelét, ha az NHKV betagozódik a MOL-csoportba. A perekkel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a nemzeti kukaholdingot is, amint válaszolnak, visszatérünk a témára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik