Gazdaság

Paks II Atomerőmű: Bankbetétben áll az állami pénz, és látszik 24 milliárd forint kötbér is

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

1,3 milliárd forint veszteséget mutatott ki a Paks II Atomerőmű beruházására létrehozott projektcég 2022-ben. A veszteség folyamatban lévő beruházások esetében nem szokatlan fejlemény, a mérlegadatokból azonban úgy fest, komoly lehet az elmaradás a szerződéses menetrendhez képest, miközben bőven van pénz a cégben. A két új blokk a kanyarban sincs, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly ősszel sort is cserélt a Paks II Zrt.-nél, mert szerinte nyolc év alatt nem történt semmi, és azóta az orosz féllel kötött szerződés módosításáról is megegyeztek.

Hogy mennyi az elmaradás, illetve hol tart az építkezés, az a mérlegbeszámolóhoz fűzött szöveges kiegészítésből nem derül ki, de annyi látszik, hogy a befektetett eszközök bő 51 milliárd forinttal, 290 milliárdra nőttek 2022-ben. Ez az „állományváltozás tükrözi (…) a társaság által elvégezhető engedélyeztetési és létesítés-előkészítéssel, lebonyolítással kapcsolatos feladatok előrehaladását” – írják általánosságban. Ezek szerint az előrehaladás, a tárgyévi új beruházás (beszerzés) összesített hatása kerekítve 51 milliárd forint volt.

A paksi cégben jelentősen nőtt a pénzeszközök állománya a megelőző évhez viszonyítva: tavaly év végére több mint 38 milliárd forinttal, így 66,5 milliárdra növekedett. A beszámoló szerint ez a bővülés a bankbetétek értékéből adódik.

A pénzeszközök állományának növekedését jelentős részben az állami tőkeemelés, valamint a tárgyévben kapott kötbér teszi ki. Tavaly 28,1 milliárd forintot injektált a magyar állam a Paks II Zrt.-be, ezzel a stafírunggal 179 milliárdra hízott a jegyzett tőke.

A mellékletben nem nevezik meg, pontosan milyen kötbérről van szó, milyen kivitelezési munkával csúsztak meg esetleg az orosz kivitelezők, de az kiderül, hogy több mint 24 milliárd forint lehet az összeg. A szöveg szerint az egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek soron a tárgyévben kapott kötbért – annak egyes szerződéses feltételek teljesülése esetén történő visszafizetési kötelezettségére tekintettel tartják nyilván 24,135 milliárd forint értékben.

A kötelezettségek amúgy szintén jelentősen megugrottak: 3,8 milliárdról egy év alatt 62,2 milliárdra nőttek, a 24 milliárd forint hosszú lejáratú tartozás mellett a rövid lejáratú kötelezettségek bő 37 milliárd forintra ugrottak, és ennek jelentős részét az  orosz fővállalkozó által nyújtott beruházási szolgáltatások alkotják – derül ki a beszámolóból.

Karancsi Rudolf / 24.hu Országos Atomenergia Hivatal.

A Paks II Zrt. által kimutatott, 1,3 milliárd forint veszteség kisebb, mint az előző években megszokott 3 milliárd forint feletti mínusz, ez a javulás azonban a pénzügyi műveleteknek köszönhető, amik csaknem 3,5 milliárddal javították az eredményt. Nagyobb részt a pénzintézeteknél lekötött bankbetétek után járó kamatokról van szó, de a forgóeszközök között kimutatott diszkont értékpapír kamatai is szépítették a mérleget.

A beszámoló kitér az orosz–ukrán háborúra, amit „konfliktusként” említenek az anyagban. Az ügyvezetés úgy értékelte, hogy a konfliktus és következményei bizonytalanságot jelentenek ugyan a társaság számára, de a vállalkozási tevékenysége és fizetőképessége nincs veszélyben.  Az orosz–ukrán konfliktusból adódóan a társaságnak finanszírozási kockázata nincs, mert a működéshez szükséges forrást a magyar központi költségvetésből kapja tőkeemelés útján. Pénzügyi helyzete stabil, megfelelő pénzösszeg áll rendelkezésre a bankszámláin a kötelezettségeinek teljesítésére – írják a dokumentumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik