Gazdaság

A biotechnológiai és a gyógyszeripari együttműködésre vonatkozó megállapodást írt alá Magyarország és Dél-Korea

Magyarország a munkaintenzívből a tudásintenzív gazdaság irányába szeretne elmozdulni és ebben számít Dél-Koreára – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miután egyetértési nyilatkozatot írt alá Jungdzsin Dzsang, a dél-koreai Kereskedelmi, Ipari és Energia Minisztérium miniszterhelyettesével kereskedelmi és beruházásösztönzési együttműködésről kedden Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: Dél-Korea Magyarország egyik legfontosabb külgazdasági partnerévé vált az elmúlt években, több évben is megszerezte a Magyarország legnagyobb külföldi befektetője címet. Hozzátette: az autóipar és elektronikai ipar mellett Magyarország más szektorokból érkező befektetőket is szívesen lát. Kiemelte az orvostudományt és a biotechnológiát, amelyekben Magyarország értékes tudással rendelkezik.

Magyarország és Dél-Korea a két ország felsőoktatási intézményei közötti kapcsolat elmélyítésére törekszik – mondta, megemlítve, hogy mintegy ezer dél-koreai diák tanul Magyarországon, elsősorban orvosi egyetemeken. Magyar Levente hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy a Magyarországon már ipari bázissal működő dél-koreai cégek magasabb hozzáadott értékű termelést hozzanak létre itt.

Jungdzsin Dzsang kiemelte: Dél-Korea számára Magyarország nagy jelentőséggel bír, ezt mutatja az is, hogy a kelet-közép-európai országok közül elsőként vele vette fel a diplomáciai kapcsolatot. A két ország 2021-ben emelte stratégiai szintre gazdasági kapcsolatait. Emlékeztetett: a Korean Airlines tavaly októberben jelentette be, hogy közvetlen járatot indított Szöul és Budapest között.

A kedden aláírt megállapodással a két ország közötti együttműködést szeretnék kiterjeszteni az autóipari és elektronikai területekről a biotechnológia és gyógyszeripar területeire is – mondta, hozzátéve, hogy van még tér a kapcsolatok mélyítésére.

Jungdzsin Dzsangot fogadta Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár is, akivel a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint áttekintették az aktuális gazdasági folyamatok mellett a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel az elektromobilitás, az akkumulátoripar és szakképzés területeit érintő együttműködésekre.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Koreai Köztársaság hazánk kiemelt gazdasági partnere. Dél-Korea Magyarország 4. legnagyobb tőkebefektetője, a külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya közel 7 milliárd dollár, ami a teljes FDI-állomány 7 százaléka. 2022-ben Dél-Korából érkezett a legtöbb befektetés Magyarországra, mintegy 1000 milliárd forint értékben. Lóga Máté hangsúlyozta, hogy a dél-koreai cégek kiemelt partnerei a magyar kormánynak, már 3 dél-koreai érdekeltségű vállalattal jött létre stratégiai együttműködési megállapodás: Hankook (járműipar), Samsung (elektronika), KDB (pénzügyi és bank szektor).

A felek egyetértettek abban, hogy a két ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait tovább kell erősíteni, meg kell keresni az együttműködés további lehetséges útjait, melyet elősegítendő az egyeztetések folyamatosak maradnak a jövőben is – olvasható a közleményben.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik