Gazdaság

Automaták válthatnák ki a bezárt posták szolgáltatásait

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Magyarországon debütálhatnak azok a hazai fejlesztésű, univerzális ügyfélkiszolgáló pontok, amelyekben akár emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük

  • államigazgatási,
  • postai,
  • banki,
  • közüzemi,
  • vagy más ügyeinket.

A magyar tulajdonú, a Budapesti Értéktőzsdére készülő FaceKom közleménye szerint egyedülálló eszközt fejlesztettek, melyben többek között óriás érintőképernyő, bankkártyaterminál, dokumentumolvasó és más eszközök gyorsítják és teszik minden szempontból hatékonyabbá az ügyfélkiszolgálást.

Megkérdeztük tőlük, a Magyar Posta tud-e már arról, hogy velük is terveznének, van-e már szerződés, vagy inkább elméleti lehetőségről van-e szó.

A cég válasza szerint még nincs megállapodás a Magyar Postával, azonban több ország postai szolgáltatójával már a tervezés szintjén állnak. Mint fogalmaztak, van érdeklődés fejlesztésük iránt.

Állításuk szerint a kültéren és beltéren egyaránt elhelyezhető automatákkal olyan településeken is biztosítani tudják az ügyfélszolgálatot, ahol saját egységgel nem rendelkezik az adott szolgáltató. A nagyobb városokban, csomópontokban pedig támogatni tudják a hatékony és gyors ügyfélkiszolgálást.

Az automata ügyfélkiszolgáló pontok technikailag számos postai szolgáltatás kezelésére lehetnek alkalmasak, így felszereléstől függően többek között dokumentumolvasó, mérleg és címkenyomtató is megtalálható a készülékekben. Plusz csomagpontokkal is lehet bővíteni, így a legtöbb szolgáltatást igénybe lehetne venni akár élő videóhíváson keresztül ügyfélszolgálati munkatárs, operátor igénybevételével, akár emberi közreműködés nélkül.

Kapcsolódó
Májustól bezárnák az 1500 fő alatti települések postáit
Az önkormányzatoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét első körben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik