Az állampapírok iránti kereslet növekedésével már több mint 700 ezer lakossági ügyfél vezeti az értékpapírszámláját a Magyar Államkincstárnál (MÁK), ezért is fontos további állampapír-értékesítési pontok nyitása – mondta Bugár Csaba, a kincstár elnöke szerdán, Pilisvörösváron az MTI tudósítása szerint.
Bugár Csaba a járási hivatalban megnyíló állampapír-értékesítési pont megnyitóján elmondta, 2022-ben egy év alatt több mint 132 ezren nyitottak számlát, így az év végére már 660 ezer lakossági befektető számláját vezette a kincstár.
Hozzátette, hogy az inflációkövető állampapíroknak köszönhetően az idei év első másfél hónapjában már 40 ezer új számlát nyitottak, így a MÁK által kezelt lakossági értékpapírszámlák száma mára meghaladja a 700 ezret, azaz az állampapír tulajdonos lakossági ügyfelek 50 százaléka vezeti a számláját a kincstárnál. Az online térben történő számlanyitás is erősen fejlődik, mára már minden harmadik ügyfél online nyit számlát.
A Magyar Államkincstár vezetője elmondta, hogy a mostani új helyszín megnyitását is a növekedés tette szükségessé. Pest vármegyére azért esett a választás, mert az állampapír forgalmazásban Budapest és a Pest vármegyei régió az 50 százalékát teszi ki az állampapír állománynak és 40 százalékát az ügyfélállománynak.
Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja arról beszélt, hogy a járási hivatalok azért is segítenek az állampapír-értékesítési pontok létrehozásában, mert ez a befektetési forma ma a legbiztonságosabb.
Miszlai József, a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Vármegyei Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy a csütörtökön megnyíló pilisvörösvári értékesítési pont után még ebben a hónapban újabb állampapír-értékesítési pontot nyitnak Pest vármegyében: február 20-tól Veresegyházán lesz elérhető még egy kirendeltség. (MTI)