Gazdaság

GVH-elnök: Nem jogellenes, ha egy áruház az ársapkák miatt megemeli más termékei árát

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az utóbbi időszakban azt vettük észre, hogy a gyermekek, az idősek és a betegek mellett a családok is a megtévesztő reklámok, az agresszív, tisztességtelen marketing kiemelt célpontjai lettek – fogalmazott a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amit az MTI szemlézett. Rigó Csaba Balázs hozzátette: az aggasztó jelenségek miatt családbarát munkacsoport létrehozását kezdeményezték.

A GVH-elnök szerint a jogellenes kereskedelmi akciók elsősorban az online térben, a közösségi médiában érik el a családokat. Rigó Csaba Balázs arról is beszélt, hogy válsághelyzetekben a független hatóságoknak is van tennivalója.

Elemezzük például, hogy a kereskedelmi ágazat egy-egy részében miért ugranak meg az árak: a nemzetközi folyamatok, az importkitettség, az árfolyamok alakulása, esetleg a nyersanyagkínálat miatt tapasztalható-e a drágulás vagy a résztvevő vállalatok jogellenes magatartása, összebeszélése, kartellje miatt. Ha utóbbira utaló jeleket tapasztalunk, azonnal lépünk

– közölte.

Hozzátette ugyanakkor, az nem jogellenes, ha egy áruház megemeli egyes termékeinek árát, hogy kompenzálja azt a kiesést, amit az ársapkás árucikkek forgalmazása okoz, az már más kérdés, hogy etikus és korrekt-e.Rigó Csaba Balázs arról is beszélt, hogy a GVH-hoz érkezett beadványok több mint felét idén is a fogyasztóvédelmi megkeresések adták. A fogyasztóvédelem mellett a kartellügyek is jelen vannak, idén három nagy vizsgálatot zártak le, és a versenytanács több mint nyolcszázmillió forint bírságot szabott ki. A három eljárásból kettőnél közbeszerzési eljáráson játszottak össze a kartellezők.

A GVH-elnök, aki korábban a Közbeszerzési Hatóságot vezette, azt mondta, nem igazak azok a baloldali és brüsszeli állítások, amelyek szerint Magyarországon a kormánypártokhoz sorolható gazdasági érdekkör egész ágazatokban szünteti meg a versenyt, miközben sorra nyeri a közbeszerzéseket, amiket áthat a korrupció.

A felvetés hangzatos, ugyanakkor sok minden nincs mögötte. Elég legyen annyit említenem, hogy az Európai Bizottság 12 szempont szerint rangsorolja a tagországokat a helyi közbeszerzések alapján. Ebben a rangsorban a középmezőnyben vagyunk – jegyzem meg – Franciaországgal, Németországgal és a Benelux-államokkal együtt. Ami pedig a verseny ügyét illeti: ott éppen az Európai Bizottság friss kutatásai tesznek hiteltelenné minden Magyarországot támadó kinyilatkoztatást

–fogalmazott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik