Gazdaság

Január 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a nyugdíj

Január elsejétől 15 százalékkal emelkedik a nyugdíj – jelentette be Orbán Viktor kedden.

Most írtam alá azt a kormányrendeletet, amellyel január elsejétől 15 százalékkal emeljük a nyugdíjakat Magyarországon,

mondta a Facebookra feltöltött videóban a miniszterelnök. Az erről szóló rendeletet ki is hirdették a Magyar Közlönyben.

Orbán a felvételen elismételte azt a kormány által rendszeresen hangoztatott üzenetet, miszerint „az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság” és „ez bennünket, magyarokat is nyomaszt és érint”. A miniszterelnök szerint a kormány „ársapkákkal és rezsicsökkentéssel” védi a családokat,

de védekezés közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarországnak vannak nagy céljai, amelyek túlmutatnak a nehéz időszakokon. Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése.

Orbán szerint ezt a célt „2010 óta minden évben sikerült elérnünk” és most, hogy 15 százalékkal emelkedik a nyugdíj, ez 2023-ban is így lesz.

Varga Mihály pénzügyminiszter egy kapcsolódó Facebook-bejegyzésben hozzátette, hogy februárban érkezik a 13. havi nyugdíj. A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot, írta Varga és megjegyezte, hogy a jövő évi nyugdíjkifizetések össze a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik