Az Európai Bizottság korábbi ígéretének megfelelően úgy döntött, hogy 2023. október 23-tól tilos lesz a hevített dohánytermékek esetében is a jellegzetes ízesítésű termékek forgalomba hozatala, illetve tilos lesz minden olyan megoldás, amely a dohánytermék alkotóelemeiben például a szűrőben, a papírban, a csomagolásban, a kapszulában ízesítést tartalmaz. A hagyományos cigarettáknál 2020. május 20-a után tiltották meg a mentolos vagy más ízesítésű cigik forgalmazását a dohányboltokban.
Emellett a hevített dohányterméken is kötelező lesz a hagyományos dohánytermékeknél már jelenleg is alkalmazott képes és szöveges figyelmeztetések elhelyezése a csomagoláson. A tiltást tartalmazó konkrét jogszabályokat a tagállamoknak a kötelessége megalkotni – idézi a portál Lengyel Antalt, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) elnökét.
Egy nyáron megjelent bizottsági jelentés szerint a hevített dohánytermékek értékesítési volumene több mint öt tagállamban 10 százalékkal emelkedett. Az unióban a hevített dohánytermékek aránya meghaladta a dohánytermékek teljes értékesítésének a 2,5 százalékát.