Gazdaság

A Ryanair vezérigazgatója felszólította a kormányt, hogy szüntesse meg az „idióta és káros utasadót”

Jövőre új szabályozás lép életbe a légitársaságok extraprofitadóját illetően, ennek értelmében januártól a károsanyag-kibocsátástól is függ majd a légiközlekedési adó mértéke. Minderre most közleményben reagált a Ryanair, melynek vezérigazgatója, Michael O’Leary korábban az ügyben több szócsatát is megvívott a kormány képviselőivel, Gulyás Gergelyről és Nagy Mártonról például azt mondta, ők ketten olyanok, mint Dumb és Dumber.

Az airportál által szemlézett szöveg szerint a fapados légitársaság üdvözölte, hogy környezetvédelmi alapon alakítják át az extraprofitadót, mert ez legalább bizonyítja, hogy a kormány szándéka az utasok és nem a nem létező légitársasági profit megadóztatása volt.

Ezután a Ryanair és O’Leary újból felszólította a magyar kormányt, hogy törölje el „az idióta és káros utasadót” és „kérjen bocsánatot polgáraitól és a beutazóktól a hamis és tisztességtelen légitársasági adó sikertelen bevezetési kísérletéért, amelyet most környezetvédelmi utasadóval vált fel”.

A cég álláspontja az, hogy nemcsak a turisztikai ágazatnak, de Magyarországnak is ki kell hevernie végre a pandémiás időszakot, aminek a legjobb módja az lenne, ha az utasoknak olcsóbb jegyeket és több járatot kínálnának, a magasabb kormányzati adók a társaság szerint nem vezetnek sehova. A Ryanair szerint a magyar állampolgárok és a beutazók kárára az adó megdrágítja és versenyképtelenné teszi a Magyarországra irányuló és onnan induló légijáratokat a szomszédos országokhoz képest, ezért O’Leary reményét fejezte ki, hogy

a magyar kormány belátja ennek az abszurd adónak az ostobaságát, eltörli azt, és Magyarországot ismét olcsó, versenyképes légi utazási és turisztikai célponttá teszi, a magyar állampolgárok, családjaik és a beutazók javára.

A Ryanairnél egyébként épp a múlt héten jelentették be, hogy rekordnyereséggel zárta a cég az előző pénzügyi félévet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik