Gazdaság

Rekordnyereséggel zárta a pénzügyi félévet a Ryanair

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Közel 1,4 milliárd euró nyereséggel zárta 2022 első pénzügyi félévét a Ryanair, a légitársaság pedig egyelőre nem lát jelentős visszaesést az utasszámban a rekordokat döntögető nyári forgalmat követően, írja a Guardian.

A légitársaság forgalma és jegyárai is nőttek a vizsgált periódusban 2019-hez képest, ami azért számít jó viszonyítási alapnak, mert 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt akadozott a légiközlekedés.

Az áprilistól szeptember végéig tartó időszakban egészen pontosan 1,37 milliárd euró volt a cég profitja, ami új rekord. Tavaly ugyanebben a periódusban még 48 millió euró veszteséget könyveltek el. 

A Ryanair bevétele a legutóbbi pénzügyi félévben 6,6 millió euró volt és összesen 95,1 millió utast szállítottak. Egy évvel ezelőtt ez a szám mindössze 39,1 millió volt.

Emlékezetes, a Ryanair vezérigazgatója éppen azért szállt bele a magyar kormányba az utóbbi időszakban, mert a légitársaságokra úgynevezett extraprofitadót vetettek ki, amivel ő egyáltalán nem értett egyben, mondván az ágazat romokban hever.

Kapcsolódó
Az Európai Bizottság szerint semmi sem tiltja, hogy a légitársaságok áthárítsák a különadót
Az uniós légi fuvarozók szabadon állapíthatják meg az EU-n belüli légi járatok viteldíjait – válaszolta a közlekedésért felelős uniós biztos Ujhelyi István kérdésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik