Gazdaság

Jellinek a Fortenova-ügyről: Oda szeretünk menni, ahol szívesen látnak minket

„Továbbra is érdeklődünk a Fortenova megvétele iránt, egyelőre figyeljük a horvátországi fejleményeket” – válaszolta lapunknak Jellinek Dániel milliárdos, aki Horvátország legnagyobb vállalatára, a Fortenova csoportra még tavasszal tett vételi ajánlatot, de a múlt héten váratlanul kiderült, hogy kútba esett a gigaüzlet, az orosz Sberbank egy dubaji sejknek adta el a részvényeit.

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy a Jellinek-féle Indotek versenytársat kapott, ringbe szálltak a Fortonováért a horvát nyugdíjalapok, és ez állítólag megfelelt a horvát kormány kívánságának. Jellinek erről annyit mondott:

1,5-2 hónapja érzékeltük, hogy a horvátok a helyi nyugdíjalapok befektetését preferálnák a cégbe az Indotek helyett. Oda szeretünk menni, ahol szívesen látnak minket, így hátrébb léptünk, ameddig ki nem derül, hogy sikerül-e nekik az elképzeléseiket megvalósítani. Most úgy tűnik, nem sikerült. Akkor is és most, az arab befektető megjelenése után, is jeleztük, hogy változatlanul érdeklődünk a Fortenova iránt, folyamatosan tárgyalunk az ügyletről, de a szankciós szabályokat és azok szellemét is be kell tartanunk.

Horvátországban hír- és kommentár cunamit indított el a Fortenova-ügy, hiszen stratégiai fontosságú csoportról van szó: a legnagyobb élelmiszertermelő és kiskereskedelmi konglomerátum az egész Nyugat-Balkánon. Hasonló méretű ügyletek nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt figyelmet kapnak minden országban, de ebben az esetben állítólag még a horvát hírszerzés is lemaradt az információról. Legalábbis azt állítják, hogy a kormány nem tudott az arab bevásárlásról.

Frano Matusić horvát külügyi államtitkár közlése szerint ott tartottak, hogy a két vevőjelölt közül a magyar kérőtől, a Jellinek érdekeltségébe tartozó Indotektől még kiegészítéseket kértek. A horvát nyugdíjalapok ugyanakkor megkapták az összes engedélyt, ám néhány nappal az október 31-i határidő előtt visszaléptek az ügylettől, így ellehetetlenült az eladás.

A határidő értelmezéséhez azt kell tudni, hogy a Fortenova 43 százalékos részesedése az orosz állami bank, a Sberbank tulajdonában állt, az Európai Tanács júliusi rendelete szerint a Sberbank EU-szankciók hatálya alá került, ami azt jelenti, hogy nem rendelkezhet eszközeivel, de vannak mentességek a szankciók alól, amelyekhez a tagállamok illetékes hatóságainak jóváhagyása szükséges. A konkrét esetben a Sberbank a részvényeit eladhatja, ha megszerzi a szükséges engedélyeket – erre vonatkozott az október végi határidő.

A Fortenova Sberbank-üzletrésze egy Hollandiában bejegyzett társaság, az SBK ART tulajdonában áll, és az orosz bank közleménye szerint ezt a céget adták el Saif Alketbi, egyesült arab emírségekbeli befektetőnek.

A horvát hatóságok azonban nem adtak ki engedélyt az ügyletre, és úgy tudják, a holland hatóságok sem. Ha pedig engedély nélkül történt a tulajdonosváltás, akkor érvénytelen az ügylet, szankciósértés történt, és az abban résztvevőkre büntetés vár a szankciók megkerülése, megsértése miatt. A vagyonzárolásra esélyesek között a Jutarnji list napilap két horvát üzletember nevét említi azzal, hogy mindketten aktívan részt vettek az ügyletben, és most Dubajban vannak, de a listára kerülhetnek a lap szerint a Fortenova más tisztségviselői is. A gyanúba keveredett egyik üzletember, Miodrag Borojević ügyvédje ugyanakkor visszautasította a vádakat, mondván, Horvátországon kívüli ügyletről van szó, egy holland cég kötötte az üzletet, amihez Horvátországnak semmi köze.

A nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva azt közli a lap, hogy a Fortenova részvények értékesítésének teljes folyamatát a Sberbank főigazgatója, Herman Gref és helyettese irányította. Gref egykori orosz gazdasági miniszter, akit gazdasági ügyekben Vlagyimir Putyin elnök jobbkezeként emlegetnek.

A Dubaj-Moszkva tengely által nyélbe ütött üzletet rendkívül szokatlannak tartják, különösen, hogy a Fortenova átvilágítása nélkül, néhány nap alatt döntött egy 400–500 millió eurós befektetésről a vevőként megnevezett sejk. És bár ezt hivatalosan nem mondják ki, a kommentárok nem zárják ki, hogy az arab bevásárlással esetleg az orosz félnek frontolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik