Az OECD energiaügyi tanácsadó szervezete, az International Energy Agency (IEA) úgy véli, hogy az Ukrajna ellen indított orosz invázió, amelynek részeként az orosz vezetés zsarolóeszközt csinált Európa földgázellátásából, közelebb hozta azt a pillanatot, amikor a világ eléri a fosszilis energiahordozók felhasználásának csúcsát – írja a Napi.hu a Financial Times tudósítására hivatkozva. Ez a pillanat már az évtized végén elérkezhet szerintük.
Faith Birol, az IEA igazgatója úgy véli,
Azt követően, hogy a gáz felhasználása az elmúlt tíz évben gyorsan növekedett, a földgáz korszaka ugyanilyen gyorsan a végéhez is ér. Ez párosul az olaj és a szén szerepének visszaszorulásával, így immáron 2030 táján megtörténhet a nevezetes peak oil. Korábban ezt a kifejezést riogatásra használták, mondván: amikor bekövetkezik, a világ népei egymás torkának fognak esni a maradék energiaforrásokért.Birol szerint
Az északi gázfolyosó elzárásával rá akarják bírni a nyugati országokat, hogy megvonják katonai és pénzügy támogatásukat Ukrajnától. Az IEA vezetője szerint e húzás következményei évtizedeken át rezonálni fognak a világ energiaiparában. A szervezet friss éves jelentése alapján a zöldenergiába irányuló befektetések az évtized végére 50 százalékkal, évi kétezer milliárd dollárra mennek fel, ami kétszerese a fosszilis energiahordozókba áramló mai befektetéseknek. Ugyanakkor ennek duplájára lenne szükség ahhoz, hogy a kormányok megvalósíthassák nettó zéró károsanyag-kibocsátási terveiket.Kína, a fosszilis energiahordozók legnagyobb fogyasztója a világon, a jelentős zöldenergia-befektetéseknek köszönhetően jól fog teljesíteni az átállásban. Az ázsiai ország kereslete ezen a téren elérheti csúcsát az évtized végére. Ugyanakkor
amit Európára rárobbantott. Az IEA előrejelzése szerint az energiahordozók világkereskedelmében élvezett jelenlegi 20 százalékos aránya 2030-ra 13 százaléka csökken. Az oroszok helyét közel-keleti és az amerikai szállítók vehetik át, így Moszkva súlya a nemzetközi energiapiacon csökkenni fog.