Gazdaság

Energiaválság: óriási boltbezárási hullám a láthatáron

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A bevásárlóközpontokban több száz, vagy ezernél is több magyar tulajdonú üzletre kerülhet lakat itthon, már kora tavasszal, ha nem sikerül egyezségre jutni a bérbeadókkal. A kormány most sem segíti a kiskereskedőket, ahogy a Covid elején sem tette – írja körképében az mfor.hu.

Idén a karácsonyi szezon sem hoz könnyebbséget a nem alapvető cikkek kereskedelmével foglalkozó vállalkozásoknak. Túlnyomó többségük azzal szembesül már most is, hogy a háztartások úgymond „bevásárló listáján” az élelmiszer az első, utána jön az energia. Ha még mindig marad elkölthető jövedelem, akkor azt sokan várhatóan a hitelekre, illetve más adósságok visszafizetésére fordítják, s csak az utolsók között lesznek mondjuk a ruhák, a cipők, az utazás, a nagy értékű műszaki cikkek.

Két üzletcsoport menekülhet meg a kiskereskedelemben: a nemzetközi láncokhoz tartozók és az alapvető szükségleti cikkeket és élelmiszert árusítók. A többiek zöme legfeljebb tavaszig marad életben – a portál szerint ez a helyzet most. Sokkal turbulensebb időket élnek meg a cégek, mint a Covid alatt és szűkebb is a mozgástere a legtöbb szereplőnek.

Csordás Norbert, a Devergo-cégcsoport általános igazgatója lapunkkal azt közölte: vizsgálják, hogy hétköznap egyes bevásárlóközpontokban lévő üzleteiket fél órával később nyitnák és ugyanennyivel előbb zárnák, ezzel valamekkora energia megtakarítást elérhetnének. „Dolgozóink meleg munkaruhában lesznek, hajlandók vagyunk elviselni a megszokottnál  hidegebb levegőt mind az üzletekben, mind a közös területeken. A vasárnapi zárva tartástól viszont mereven elzárkózunk” – mondta.

A cégcsoport igazgatója szerint a bérbeadóknak vagy bérleti díj mentes időszakot kellene adni egy megállapodás alapján vagy forgalomarányossá kellene tenni a bérleti díjat a következő legalább két évre. Az mfor.hu több forrásból is úgy értesült, hogy nagyon kicsi az esély, hogy a bevásárlóközpontok üzemeltetői/bérbeadói bérleti díjkedvezményt adnának, ugyanez vonatkozik a forgalomarányos díjra is. A bérbeadók ugyanis általában arra hivatkoznak, hogy a beruházásaikat finanszírozó bankok ezeket nem nézik jó szemmel, hiszen szerintük ezzel nem garantálható a folyamatos és a hitel fedezetéhez szükséges bevétel. Az előfordulhat, hogy a bevásárló utcákban működő boltok bérlői egy az egyben tárgyalva kialkudhatnak valami engedményt, de például az üzemeltetési költségtől ott sem tekinthetnek el.

Az üzletek körében általánosan augusztus óta óriási a keresletzuhanás, ami a tranzakciószám erős mérséklődésében ölt testet, vagyis kevesebb adásvétel történik. Sugár György, a több központban több tucat egységet működtető Boston Group ügyvezetője. szerint a vásárlási hajlandóság a következő hetekben tovább csökkenhet, hiszen a lakosság nagy része teljesen átszervezte a költéseit.

Úgy véli, hogy a központokban működő magyar tulajdonú boltok 20-30 százaléka végleg be fog zárni.

A legnagyobb veszélyben a csak néhány egységet működtető, egyébként is sérülékeny márkák vannak, a nagyobb hálózatok is sokat veszítenek, de túlélhetik a válságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik