Gazdaság

Esélyes, hogy áramkimaradások lehetnek idén télen

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Szinte teljesen elfogyott a talaj azok alatt, akik napelemes rendszer telepítésében gondolkodtak: a kormány intézkedése nyomán ugyanis már nem lehet betáplálós rendszert telepíteni Magyarországon. A szakértők szerint a magyar elektromos hálózat valóban eléggé elavult, ami már eddig is problémákat okozott. Sőt, a téli időszakban is gondok lehetnek a hálózattal, ha hirtelen sokan fűtenének majd árammal gáz helyett – írja a Pénzcentrum.hu.

A magyar villamoshálózat állapota kapcsán Hartmann Bálint, a BME Villamos Energetika Tanszékének habilitált egyetemi docense a portál kérdésére arról beszélt, hogy a magyarországi közép- és kisfeszültségű elosztóhálózatok sok esetben idős infrastruktúrák. A szabályozó hatóság által elfogadott élettartamot körülbelül a hálózati elemek harmada lépi túl, és mint mondta, találkozhatunk 60 évnél is idősebb eszközökkel. Ezek életkoruknál és a létesítésük idejében a maihoz képest jelentősen kisebb villamosenergia-igényeknél fogva szűk keresztmetszetű, erősen kiterhelt hálózatok, melyek korszerűsítése kiemelt fontosságú, ugyanakkor a nagy kiterjedés miatt (kb. 70 000 km középfeszültségű és 90 000 km kisfeszültségű vezetékről van szó) idő- és ráfordításigényes feladat.

A szakember szerint területi különbségek is megfigyelhetőek, ezek döntően az ország egyes régióira jellemző településszerkezetre, illetve domborzati viszonyokra vezethetőek vissza – egyes elosztói területeken hosszabb, de kisebb keresztmetszetű nyomvonalak létesültek, ezek pedig általában jobban kitettek az előző problémának.

Az elektromos fűtés kapcsán arról is beszélt, hogy legyen szó akár klímával, hőszivattyúa fűtésről, akár infrapanellel vagy fűtőkábellel működtetett fűtésről, az jelentősen növelni fogja a háztartás villamos teljesítményfelvételét. Az ilyen rendszerek kiépítése szükségessé teheti a csatlakozási teljesítmény bővítését, ennek azonban hálózati oldalról korlátai lehetnek.

Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője azt mondta a portálnak, attól tart, hogy idén télen lesznek áramkimaradások– ha a gázzal fűtőknek csak a töredéke áll át valamilyen elektromos fűtésre, akkor a téli fogyasztás nagymértékben megnő. Viszont ebben az időszakban a napelemes rendszerek nem tudnak olyan sokat termelni, mint nyáron, a visszatáplált energiamennyiség is kevesebb. Nyáron legalább a klímahasználattal párhuzamosan a betáplálás is erőteljesebb, így a két hatás viszonylag kompenzálódik, de a tél problémás lehet szerinte.

A portál azt is megnézte, mennyivel drágább egy szigetüzemű napelemes rendszert telepíteni, és azt is kiszámolták, mindez mennyi idő alatt térülhet meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik