Gazdaság

Augusztusban már drágább lesz elektromos autóval közlekedni, mint benzinessel

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A rezsicsökkentés részleges eltörlése és a benzinárstop fenntartása együttesen okozza a különös helyzetet.

Szerdán jelentette be a kormány, hogy augusztustól energia-veszélyhelyzeti intézkedéseket vezetnek be, amelyek részeként a jövő hónaptól már nem a teljes áram- és gázfogyasztás lesz rezsicsökkentett áron, hanem csak az átlagfogyasztásig kapja a lakosság a mérsékelt árat. E fölött már piaci árat kell majd fizetni.

A kormányinfón elhangzott, hogy a villamosenergia tekintetében a sávhatár 210 kilowattóra lesz havonta, éves szinten pedig 2523 kilowattóra. Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közölte, ez egy átlagos család fogyasztása. Ugyanakkor ezt a sávot klímaberendezés nélkül, energiatakarékos fogyasztók használatával is át tudja lépni egy átlagos család fogyasztása.

A politikus azt mondta, egy átlagfogyasztó a villamosenergiára havonta 7750 forintot költ, ez rezsicsökkentés nélkül 50 823 forint lenne. Szavai alapján kiszámítható, hogy az áram esetében kilowattóránként 36,9 forintos átlagos – tehát a rezsicsökkentett – ár, míg a piaci ár 242 forintba kerül kilowattóránként.

A rezsicsökkentés részleges eltörlése az eddig felmerült szempontokon túl érdekes perspektívába helyezi az elektromos autók használatát. Különösen akkor, ha egy család teljesen áttért a villanyautó használatra, és azt elsősorban otthon, a garázsban tölti fel. Ez ugyanis egészen biztos, hogy extra áramfogyasztásnak minősül, és nem fér bele a kormány által meghatározott 210 kilowattórába havonta.

Egy elektromos autó átlagosan 17–18 kilowattóra fogyasztással tesz meg száz kilométert normál, városi használat esetén, igaz, a városi terepjáró (SUV) kategóriába tartozó villanyautók fogyasztása általában bőven 20 kilowattóra felett van. A kiegyensúlyozottság kedvéért a sprinmonitor.de gépjárműfogyasztást monitorozó német oldal adatait használjuk, amely valós fogyasztók által közzétett fogyasztási adatokat gyűjt. A portál összesítése szerint – több mint 3600 elektromos autó adatai alapján – 17,17 kilowattóra az átlagos fogyasztása egy elektromos autónak száz kilométeren. Ez azt jelenti, hogy piaci áron – Magyarországon augusztustól – 4155 forintból tudja megtenni ezt a távot, vagyis kilométerenként 41,5 forintból. Míg a rezsicsökkentett áron ugyanez 633 forint volt eddig (kilométerenként 6,3 forint).

Róka László / MTVA Elektromos autók töltőállomása a II. kerületi Frankel Leó úton.

Egy átlagos benzines autó viszont 8 literes fogyasztással számolva ugyanezt az utat 3840 forintból teszi meg (kilométerenként 38,4 forintból) – igaz, a kedvezményes, 480 forintos benzinárstop mellett, amit októberig hosszabbított meg a kormány.

Mindezzel együtt kijelenthető, hogy a következő hónapokban az üzemanyagokra bevezetett ársapka miatt olcsóbb lesz az átlagos fogyasztású benzines autókkal közlekedni, mint a környezetkímélőbb elektromos járműveket használni.

A benzinárstop nélkül persze fordulna a kocka. Akkor a jelenlegi piaci árak szerint – vagyis 767 forintos 95-ös benzinárral számolva – 6136 forintba kerülne száz kilométer megtétele (kilométerenként 61,3 forint) egy átlagos fogyasztású benzines autóval.

Ugyanakkor más meghajtású járművekkel történő összehasonlítás nélkül is látható, nagyon megdrágul az elektromos autózás: otthoni töltéssel számolva több mint hat és félszeresére. Így az is fontos tényezővé válik, ki mennyit használja a kocsiját. Egy villanyautós a Twitteren írta le tapasztalatait, e szerint havonta 300 kilowattórát „tankol” az autójába.

Ez a rezsicsökkentett áron eddig körülbelül 11 ezer forintjába került, de jövő hónaptól több mint 72 ezer forint lesz.

Mit lépnek az áruházláncok, ahol ingyenes a töltés?

Érdekes kérdés, hogyan reagálnak majd azok az áruházláncok, amelyek ingyenesen vagy kedvező áron biztosítják a vásárlóknak az elektromos autó töltését. Például a Penny Market parkolóiban nem kell fizetni a töltésért, és a Lidl is 30 percig ingyenesen biztosítja az áramot. De számos olyan szolgáltató akad, amelynél a piaci árnál lényegesen olcsóbban, akár féláron is lehet tölteni az elektromos autókat. A villanyautósok gyűjtése alapján 80 és 170 forint közti kilowattóránkénti áron lehet tölteni a járműveket. Köztük a Mol is jelentősen olcsóbban, 109 forintért biztosítja a töltést. Feltehetően egyébként változtatnak majd az árszabáson, mert ha így marad, kígyózó sorok várhatók az elektromos töltőknél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik