Gazdaság

Hétszeresére is nőhet a kisvállalkozások rezsije

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Júliustól kizárják a rezsicsökkentési rendszerből azokat az önkormányzatokat és cégeket, amelyek eddig kedvezményes áron jutottak energiához. A szombat este megjelent kormányhatározat szerint Palkovics László technológiai és Varga Mihály pénzügyminiszternek a visszaélések elkerülése érdekében javaslatot kell tenniük, hogy kizárólag a lakossági fogyasztók legyenek jogosultak a rezsicsökkentett tarifákhoz.

Mint a Népszava alapján írtuk, ez olyan, mintha a kormány szembe menne korábbi rezsielveivel.

Kapcsolódó

A Forbesnak a VOSZ főtitkára, Perlusz László azt mondta, ötszörös, de akár hétszeres is lehet a rezsiár emelkedése azoknál a kisvállalkozásoknál, amelyek kikerülnek most a rezsicsökkentésből. Ő is emlékeztetett arra, hogy a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató, és 4 milliárd forint nettó bevételnél kevesebbet elérő vállalkozások éppen tavaly év végén kerültek be a rezsicsökkentés védőernyője alá, vagyis innentől nem a piaci árat fizették az energia után. Ez nagy könnyebbség volt a számukra, hiszen a covid mellett egyszerre jelentkezett a munkaerőhiány, az ellátási láncok akadozása, a nyersanyag- és készlethiány.

Perlusz László szerint az érintett vállalkozások jelentős áremelésre kényszerülhetnek, de még így sem biztos, hogy ezzel elkerülhető a kisebb cégek tömeges csődje. A VOSZ egyeztetni szeretne emiatt a kormánnyal.

Elemzők szerint a kormány intézkedései miatt később tetőzhet az infláció és év végéig kétszámjegyű maradhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik