Belföld

Cser-Palkovics András: Elvárható lett volna, hogy a kormány egyeztet, mielőtt kiveszi az önkormányzatokat a rezsivédelemből

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A hétvégén döntött úgy a kormány, hogy ezentúl piaci árat kell fizetniük az energiáért a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak is, ez pedig érzékenyen érinti mindkét csoportot – derül ki az RTL Híradójából.

Eddig például mintegy 30-40 ezer kedvezményezett vállalkozás volt, most ennek vége, Perlusz László (Vállalkozók Országos Szövetsége) épp ezért jelentős áremelésre, illetve akár csődhullámra is számít.

Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András pedig az ATV-nek azt mondta: ez is az embereket érinti elsősorban, hiszen például egy önkormányzati világítás, amely mostantól drágább lesz, az átlagpolgároknak világítja meg az utat. Cser-Palkovics szerint ugyanakkor elvárható lett volna, hogy egyeztet a településekkel a kormányzat a döntés előtt. Szerinte most szükség lenne, hogy a korábbiakhoz képest plusz forrásokhoz juthassanak az önkormányzatok.

Mint az ismert: júliustól kizárják a rezsicsökkentési rendszerből azokat az önkormányzatokat és cégeket, amelyek eddig kedvezményes áron jutottak energiához. A szombat este megjelent kormányhatározat szerint Palkovics László technológiai és Varga Mihály pénzügyminiszternek a visszaélések elkerülése érdekében javaslatot kell tenniük, hogy kizárólag a lakossági fogyasztók legyenek jogosultak a rezsicsökkentett tarifákhoz.

Mindezt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is megerősítette. Szerinte kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik