Gazdaság

Megjelentek a részletszabályok, így változik az élet a benzinkutakon

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nem sokkal csütörtök éjfél előtt megjelentek a Magyar Közlönyben a módosított benzinárstop részletszabályai.

Ebből kiderült, hogy a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autók mellett azokat a külföldi rendszámú kocsikat is 480 forintos literáron lehet majd megtankolni, amelyeket olyan országban helyeztek forgalomba, ahol szintén hatósági áras termék az üzemanyag, ha ezt a külügyminiszter rendeletben elrendeli. Szijjártó Péter a szerb és a szlovén autósokkal tehet ezzel kivételt jelen állás szerint, de ez egyelőre nem történt meg.

A Magyar Közlöny szerint az üzemanyag hatósági árát az üzemanyagtöltő állomás területén vagy más arra alkalmas helyen fel kell tüntetni, olyan magasságban és méretben, hogy az a közlekedési útvonalról jól olvasható legyen.

Amikor viszont tankolunk, a kútoszlop kijelzőjén a kutak a nem hatósági, azaz a piaci árat fogják majd feltüntetni.

Hogy ne legyen teljes káosz, a kutaknak gondoskodniuk kell arról is, hogy a kútoszlop környékén, a bejáratnál és a pénztárnál a vásárlók magyar és angol nyelven is tájékoztatást kapjanak arról, hogy

  • ki vásárolhat hatósági áron üzemanyagot;
  • aki nem vehet hatósági áron üzemanyagot, az milyen piaci áron juthat hozzá.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében amennyiben a gépjármű honossága kétséget kizáróan nem állapítható meg, a kutaknak feladata, hogy „felhívja a vásárlót a gépjármű honosságának okirattal történő hitelt érdemlő igazolására”. Ha ezt nem sikerül teljesíteni, az üzemanyag csak nem hatósági áron értékesíthető.

Az továbbra sem derült ki, hogy azoknál a kismotoroknál, robogóknál, amelyeknek nincs rendszámuk, mi alapján döntik el a kutasok, hogy magyar vagy nem magyar.

Kapcsolódó
Volt olyan határ menti kút, ahol estére elfogyott a benzin
Kollégáink az este útnak indultak, hogy megnézzék, miként alakul a helyzet a határmenti kutaknál a nap utolsó óráiban, ám a roham addigra véget ért, igaz, találkoztak az első egyikével, aki szlovákként már teljes áron tankolhatott idehaza. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik