HIRDETÉS
Gazdaság

Tiborcz István cége is megszavazta a Gránit Bank éves beszámolóját

Gránit Bank
Gránit Bank

Tiborcz István cége is képviseltette magát a Gránit Bank csütörtöki, éves közgyűlésén, ahol elfogadták a pénzintézet 2021-es beszámolóját.

Orbán Viktor miniszterelnök veje tavaly év végén szállt be a bankba. Tiborcz érdekeltsége, a BDPST Group Hegedűs Éva elnök-vezérigazgató többségi tulajdonrészét vette meg. Hegedűs az E.P.M. Tanácsadó Kft.-vel a Gránit részvényeinek közel 57 százalékát birtokolta, ám ez a rész egy időközben lezajlott tőkeemelés következtében mostanra 43 százalékra csökkent.

Hegedűs Éva a közgyűlés után a 24.hu kérdésére elmondta, hogy az új főtulajdonos képviselője is megjelent az eseményen, és a többi részvényessel együtt ő is igennel szavazott a beszámolóra.

Az elnök-vezérigazgató szerint egyébként sikersztori a bank működése, mert a 2010-es alapítás óta éves átlagban közel tízszer gyorsabb ütemben nőttek, mint a hazai bankok átlagban, 2021-ben pedig az eddigi legsikeresebb évüket zárták.

A bank mérlegfőösszege tavaly közel 700 milliárd forintra nőtt, ami 20 százalékkal haladta meg az előző évit. Hegedűs szerint eközben a bankszektor éves átlagos növekedése 16 százalék volt. A bank 4,5 milliárdos, adózás előtti eredménnyel zárta 2021-et.

Az extraprofit adó bevezetésével kapcsolatban Hegedűs többször is hangsúlyozta, nem öröm a külön bankadó, különösen úgy, hogy nem számítottak rá a tervezéskor. A bankvezető azt mondta, hogy ugyanakkor megérti a gazdaság irányítóit, hiszen a költségvetési hiányt rendbe kell tenni.

Kiemelt kép: Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója. Forrás: Gránit Bank

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: “Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 50 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:00:50
1:00:50
 
Olvasói sztorik