Gazdaság

90-200 százalékkal drágultak a balatoni ingatlanok az utóbbi években

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Balatonfüreden és környékén kérték átlagosan a legtöbbet a használt lakásokért a Balaton környékén tavaly, négyzetméterenként átlagosan csaknem 640 ezer forintot. A használt lakásokra jellemző árszint is itt volt a legmagasabb, majdnem 50 millió forint – derült ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.

A 2015 óta tartó ingatlanár-növekedés 90-200 százalékos volt a tó környékén, ahol az utóbbi években jelentősen nőtt a kereslet, az otthoni munkavégzés terjedésével párhuzamosan pedig a beköltözők száma, illetve a fejlesztési kedv és ennek nyomán a lakásmegújulási ráta is. Az átlagos négyzetméter- és lakásárak között azonban több mint háromszoros, de akár csaknem ötszörös különbségek is előfordulnak járásonként és településenként mind a használt, mind az új építésű lakóingatlanoknál. Jelentős, 25-60 százalék közötti a vízpart prémiuma.

A Balaton környékén a 2008-2009-es gazdasági válságot követően sem csökkentek az árak, az ottani ingatlanok tartották értéküket az országos visszaeséshez képest. 2014-2015-ben indult meg az azóta is tartó felívelés. Azóta például több mint 200 százalékkal emelkedtek az árak a Fonyódi, 180 százalékkal a Balatonfüredi, 172-175 százalékkal a Balatonalmádi és a Siófoki járásban. A legkisebb áremelkedés a parttal is rendelkező járások közül a Marcali járást jellemezte, de még itt is csaknem duplázódtak az árak (+90%). 2021-ben 10,4 százalékkal emelkedtek az átlagos lakásárak az egy évvel korábbihoz képest a Balatonon.

Balatonfüred a legdrágább járások és települések között

A használt lakások négyzetméterenkénti átlagos ára 205 ezer és 637 ezer forint között alakult a balatoni járásokban 2021-ben. A legdrágább, Balatonfüredi járásban csaknem háromszor annyit kellett fizetniük a vásárlóknak a lakások négyzetméteréért, mint a legolcsóbb Nagykanizsaiban. A Balatonfüredi járást követő Siófoki, Balatonalmádi, Fonyódi és Keszthelyi járásban jellemzően 400 és 530 ezer forint között alakultak a négyzetméterárak, míg a legalacsonyabb, 205 és 218 ezer forint közötti árakkal a parttal közvetlenül nem érintkező vagy csak nagyon kicsi partszakasszal rendelkező járásokban, a Nagykanizsai mellett a Marcaliban, a Tabiban és a Veszprémiben találkozhattak a vevők.

Hasonló mértékű különbségek mutatkoztak települési szinten is 2021-ben: 208 ezer és 682 ezer forint körül kellett fizetni egy lakás egy négyzetméteréért. A sort Zamárdi és Alsóörs vezette, átlépve a 600 ezer forintos fajlagos árat. Ezeken a településeken azonban lényegesen kevesebb tranzakcióra kerül sor, mint a nagyobb településeken, amelyek közül Balatonfüred lett a harmadik – szintén 600 ezer forint feletti négyzetméterárral –, megelőzve Csopakot, Hévízt és Siófokot, ahol mind 500 ezer forint felett voltak a négyzetméterárak.

A használt lakásokra jellemző árszinteket járásokra nézve szintén a Balatonfüredi járás a legdrágább, ahol tipikusan majdnem 50 millió forintba került egy lakás 2021-ben, a Balatonalmádi és a Siófoki járásban pedig megközelítette vagy meghaladta a 30 milliót ez az összeg. A Tabi és a Nagykanizsai járásban ezzel szemben 10 millió forint körül, illetve alatt mozgott egy tipikus használt lakás ára. Települési bontásban vizsgálva a használt lakások 2021-es tipikus árszintjét, szintén jelentős különbségek mutatkoztak. A legolcsóbb Lengyeltótiban 13 millió forintos ár volt jellemző, Gyenesdiáson azonban meghaladta a 60 millió forintot a tipikus árszint, és Csopakon is hozzávetőleg ennyit kellett fizetni. Ez csaknem ötszörös különbséget jelent. Tizennégy településen alakultak 30 millió forint felett az árak, Balatonfüred itt is a legdrágábbak közé tartozott.

Jelentős különbségek az új lakások áraiban is

A bankkal együttműködő ELTINGA 2022 első negyedévre vonatkozó adatai szerint az új lakások települések szerinti átlagos árszintjei és fajlagos négyzetméterárai is jelentős különbségeket mutatnak: míg Zánkán átlagban 723 ezer forint egy új építésű lakás négyzetméterenkénti ára, Balatonakarattyán a kínált projektek jellemzői miatt – mind vízparti – ez az összeg a kétmillió forintot is meghaladja.

Az átlagos árszint Balatonszemesen volt a legmagasabb majdnem 280 millió forinttal, de a vizsgált 17 település csaknem felén több mint 100 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik