Gazdaság

350 ezren váltottak be jóvátételi kupont az eMAG-nál

Jászai Csaba / MTVA/Bizományosi
Jászai Csaba / MTVA/Bizományosi
Nagy kiszerelésű vízlágyító só és öblítő, illetve havi pelenkacsomag vásárlásához váltották be a legtöbben a webáruház bruttó 3 ezer forint értékű vásárlási utalványait, de sokan használták fel a kupont vezeték nélküli fülhallgató és fitneszpánt beszerzésére is. Az utalványokat a tisztességtelen akciói miatt megbüntetett vállalat a Gazdasági Versenyhivatallal 2021 májusában kötött megállapodás keretében küldte ki azoknak az ügyfeleknek, akik a megelőző egy évben vásároltak náluk. A kuponokat 350 ezer ügyfél váltotta be, de ehhez legalább tízezer forintért kellett vásárolniuk.

A Gazdasági Versenyhivatal 2021 májusában 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit. 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták az eMAG akciótartási gyakorlatát, és megállapították, hogy a cég tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben: nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy eredeti árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg, az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

A jóvátételi megállapodás keretében a webáruház egyebek mellett azt vállalta, hogy bruttó háromezer forint értékű vásárlási utalványt küld minden olyan ügyfelének, aki az előző 12 hónapban vásárolt náluk. Korábban a 24.hu érdeklődött, hogyan zajlott le a jóvátétel, mennyien éltek vele, a webáruház most küldte el a mérleget.

1,1 milliárd értékben használták fel az utalványokat

A kuponokat 6 hónapig lehetett beváltani legalább bruttó 10 ezer forintos kosárérték esetén. A legelső utalványt egy asztal és egy szék vásárlásakor használták fel 2021. június 4-én, míg az utolsót december 12-én váltotta be egy ügyfél egy nyomtató toner rendeléséhez. Bár a GVH-val kötött megállapodásukban azt vállalták, hogy legalább 1 milliárd forint értékben válthatják be az utalványokat az ügyfelek, ezt végül túlteljesítették,

mintegy 350 ezer ügyfél összesen hozzávetőleg 1,1 milliárd forint értékben használta fel a vásárlási utalványokat.

A kuponok 68 százalékát az eMAG által forgalmazott termékek vásárlásakor vették igénybe, a fennmaradó 32 százalékot a Marketplace platformon árusító kereskedőknél váltották be a vásárlók. Így az utalványok felhasználása mintegy 220 ezer darab termék értékesítésével csaknem kétmilliárd forintos forgalmat generált a termékeiket a piacterükön értékesítő társaságoknak, így számos hazai kis- és középvállalatnak – kommentálta az eredményeket Várkonyi Balázs, a cég ügyvezető igazgatója.

Sokan hétköznapi cikkeket vettek

Darabszám alapján a legnépszerűbb, kuponbeváltással rendelt termékek

  • a mosogatógépben használatos vízlágyító só négy kilogrammos kiszerelésű változata,
  • a különböző nagy kiszerelésű öblítők,
  • illetve a havi kiszerelésű, 150-180 darabos pelenkacsomagok voltak.

A műszaki termékek közül egy fülhallgató, illetve egy jutányos árú fitneszpánt beszerzésekor váltották be az utalványt kiemelkedően sokan, de számítógépes perifériák (billentyűzet, egér, webkamera), illetve építő-, kirakós- és társasjátékok vásárlására is sokan használták fel.

Debrecen és Pest megye az élen

Ha települések szintjén vizsgáljuk, a voucherek Debrecenben voltak a legnépszerűbbek, ahol több mint 30 millió forint értékben váltották be ezeket, míg a második helyen Budapest XI. kerülete áll pár százezer forinttal alacsonyabb értékkel, Pécs pedig bronzérmes mintegy 26 millió forint értékű beváltással.

Megyei szinten Pest megyéből éltek legtöbben az utalvány adta lehetőséggel (több mint 447 millió forint értékben), a második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén, a harmadikra pedig Győr-Moson-Sopron került 59 milliós, illetve 57 millió forint körüli összeggel. A legnagyobb – mintegy 180 millió forintos – értékben a múlt év 48. hetében váltották be a vevők a háromezer forintos utalványokat.

Kézműves gyártók nyithatnak az online piacra

A GVH-nak tett vállalása keretében indította el a webáruház Marketplace platformján az Értékesíts hazait az eMAG-on! programját, amelynek keretében a vállalat hazai kis- és középvállalkozásokat támogat 3 hónap jutalékmentes és további 3 hónap 50 százalék jutalékkedvezményes értékesítéssel az online piac felé nyitásban. A programhoz mostanáig 125 hazai kisvállalkozás jelezte csatlakozási szándékát, 90 százalékuk kézműves termékek előállításával foglalkozik, 7 százalékuk pedig elektronikai termékeket értékesít.

A program mellett a vállalat egyéb kampányokkal is segíti a piacterén értékesítő partnereket: például teljes körű, a hazai jogszabályokra is kiterjedő e-kereskedelmi online tananyagot bocsátott a partnerek rendelkezésére. Azok a kereskedők, amelyeknek a képviselői a tananyagon alapuló tesztet sikeresen kitöltötték, 3 hónapig ugyancsak jutalékmentesen, majd 50 százalékos jutalékkedvezménnyel értékesíthették termékeiket a Marketplace-en.

A Marketplace-hez csatlakozó új partnerek az elmúlt csaknem tíz hónapban összesen mintegy 780 millió forintos forgalmat bonyolítottak le az említett kedvezményes értékesítési feltételekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik