Gazdaság

Negyedmillió adózónak kell kiegészítenie a NAV-os szja-bevallási tervezetet, köztük gyerekes szülőknek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A NAV által elkészített, március elejétől már elérhető szja-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az szja-visszatérítés összegét – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Az szja-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tenniük az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Egyre jelentősebb azok tábora is, akik – részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén – külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek. Nekik szintén ki kell egészíteniük a megajánlott adóbevallási tervezetet. Esetükben az adóhatóság még nem biztos, hogy rendelkezik adatokkal, de a nemzetközi adatszolgáltatásnak köszönhetően az információk folyamatosan érkeznek a külföldi adóhatóságoktól is. Ezeket előbb, vagy utóbb feldolgozzák, így a magánszemély adózó ellenőrzésre számíthat, ha az említett jövedelmek nem szerepelnek az adóbevallásban.

Nem szerepel továbbá a bevallási tervezetben a magánszemély, vagy külföldi jogi személy ingatlan-bérbeadásból származó jövedelme, a külföldi megbízó által átutalt önálló, vagy nem önálló tevékenység ellenértéke, vagy például az önkéntes pénztár által jóváírt egyéb jövedelem összege sem (mert ekkor a pénztár nem minősül kifizetőnek) – hívta fel a figyelmet a cég adótanácsadó partnere, Kocziha Andrea.

Információ hiányában nem utalhatták ki azoknak a külföldieknek sem a visszatérítéseket sem, akik Magyarországon jogosultak ugyan kedvezményre, de nem igényeltek év közben családi kedvezményt, és a VISSZAADO nyomtatványt sem nyújtották be az adóhatósághoz.

Azok a magánszemély adózók is visszakaphatják az őket megillető kedvezményt, akik a kifizető hibás adatszolgáltatása következtében esetleg nem kapták meg a kedvezmény teljes összegét, vagy a kiutalt adó-visszatérítés összegével maradéktalanul nem értenek egyet. Továbbá akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik.

A szükséges adatokat ugyan legkésőbb május 20-áig kell pótolni, azonban visszaigénylés esetén nem érdemes az utolsó pillanatig várni, mivel a bevallás kiegészítését követő 30 napon belül az adóhatóság a jogszerű visszaigénylés összegét kiutalja a magánszemély részére. Még 30 napig sem kell várnia annak az adózónak, akinek a módosított bevallásában a 21SZJA-C lap 80. sor c) oszlopában 1 000 forint vagy azt meghaladó összeg van, feltéve, hogy a bevallás feldolgozásának nincs akadálya és nincs a magánszemélynek köztartozása, mivel a NAV soron kívül teljesíti ezt az utalást.

A NAV által készített bevallási tervezetek az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemély adózók számára az eszja.gov.hu oldalon érhetők el.

A bevallás kétféleképpen módosítható 2022. május 20-ig:

  • a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy
  • a 2021-re vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – 21SZJA-nyomtatvány – beküldésével.

Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználó nevét is elfelejtette. Ilyen esetben a jelszó személyesen is megújítható a NAV bármely központi ügyfélszolgálatán vagy bármelyik kormányablakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik