Gazdaság

Már egy ideje nem lehet Képzési Hitelt igényelni, most kiderült, hogy meg is szűnik az egyik

https://www.diakhiteldirekt.hu/
https://www.diakhiteldirekt.hu/
A kamatemelések nem befolyásolják a következő félévben a diákhitelek kamatát – ebből az MTI-n közölt hírből derül ki többek között az, hogy megszűnik a szabad felhasználású Képzési Hitel1.

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint – ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden. A központ hosszútávú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben – magyarázta.

Tájékoztatott egy hétfői kormányrendeletről is, mely szerint

a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hitel2 marad meg a központ kínálatában.

Ez egy teljesen kamatmentes kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető – ismertette. További változások, hogy

  • a hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik,
  • bizonyos képzések kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek

– emelte ki a további szigorítások közül.

A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény – magyarázta, és arra is kitért, hogy a szabadfelhasználású termék, amely a jövőben nem érhető el – esetében megfigyelhetők voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről; vizsgálatok is indultak az ügyben.

Mi az a Képzési Hitel?

Május 31-én nyílt meg a lehetőség arra, hogy a szak- vagy felnőttképzésben tanuló 18 és 55 év közöttiek Képzési Hiteleket vegyenek fel. Az újfajta diákhitellel az a cél, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a képzések, továbbképzések elvégzésében, új szakmák elsajátításában. A Képzési Hitel1 szabad felhasználású volt, havi maximum 150 ezer forint lehetett, kamata kedvezményes, 1,99 százalékos volt. A Képzési Hitel2 kötött felhasználású, azt csak a képzési költség kifizetésére lehet fordítani, legalább három hónapos képzésnél, legfeljebb 500 ezer forint összegben, kamatmentesen – derül ki a diákhitel.hu-n lévő tájékoztatóból. Mindkét hitelt online lehet igényelni, ügyfélkapus hozzáféréssel.

A Képzési Hitelek igénylésével már egy ideje gond volt. Leállt például szeptemberben az igénylés, aztán pedig valamikor november végén, és azóta sem lehetett felvenni a hitelt, jelenleg sem. Továbbra is technikai okokra hivatkoznak.

Kapcsolódó
Megint leállt a Képzési Hitel igénylése
Ismét technikai okok miatt.

Magyar Péter szerint a diákhiteleket az elmúlt félévben soha nem látott mértékben igényelték, az ismételten bevezetett teljesen szabadfelhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabadfelhasználású Diákhitel 1 kérvényezése is, amely havonta 150 ezer forintig áll rendelkezésre – mutatott rá. Minden harmadik költségtérítéses hallgató továbbá igénybe vette a teljesen kamatmentes Diákhitel 2 terméket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is élnek a családtámogatási kedvezmények, a második gyerek megszületése után elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az utóbbi három évben csaknem 4000 édesanya majdnem 7 milliárd forint értékű tartozását engedték el – fűzte hozzá.

December 14-i MTI-hír volt, a szakképzésben résztvevők is kaphatnak képzési hitelt. Aznap az Országgyűlés 135 igen és 5 tartózkodó szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosítását, amely szerint a jövőre a szakképzésben részt vevők is felvehetik a Diákhitel Központtól a képzési hitelt. A jogszabály ugyanakkor a felnőttképzés esetében az eddigieknél szigorúbb feltételeket ír elő a képzési hitel felvételéhez. Szigorodik az állami forrásból megvalósuló felnőttképzések ellenőrzése is. Ha egy államilag támogatott képzést látszólag lefolytatott a felnőttképző, de ezt nem tudja dokumentumokkal igazolni, akkor azonnal visszavonhatják az engedélyét, törölhetik a felnőttképzők nyilvántartásából, valamint kétéves eltiltást és közigazgatási bírságot is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik