Gazdaság

Nagy gondban a távfűtést biztosító cégek

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Lehet, hogy sokan nem is tudnak róla, de komoly veszélyben vannak azok, akiknek a lakásában távfűtés van. Mert kutyaszorítóba kerültek a távfűtő cégek.

A lakosság a rezsicsökkentett, fixált áron kapja a szolgáltatást, ha akarnának, sem kérhetnek érte többet a távfűtő cégek. Igen ám, de jellemzően gázt vásárolnak ezek a cégek, azt elégetve fűtik a lakásokat, de a gáz ára borzasztóan megnőtt az elmúlt pár hónapban, a tavaszi árának a triplája most az ár. A gázkereskedő cégek közül pedig többen elkezdték szerződésmódosítási felhívásokkal megkeresni az önkormányzati távhőszolgáltatókat, jelentős áremelést kívánnak elfogadtatni az önkormányzati fenntartású távhőcégekkel – derül ki a 444.hu összeállításából.

Októbertől élnek a szerződések, de ezeket az élő szerződéseket szeretnék módosíttatni a gázkereskedők. A távhőcégeknek mégsincs egyszerű dolguk, mert hiába kapálóznak, hiába mondják, hogy az egy évre szóló, októberben indult szerződést nem lehet csak úgy módosítani, átírni, de ha nem mennek bele az áremelés elfogadásába, úgy azt kockáztatják, hogy egyes gázkereskedő cégek egyszerűen tönkremennek már a téli fűtési időszak közepén, így decemberben, januárban lehet, hogy nem lesz mivel fűteni – nagyjából így néz ki a helyzet.

A portál úgy tudja, legalább egy tucat önkormányzati távhőcég kapott levelet, figyelmeztetést az elmúlt hetekben a gázkereskedőjétől. Nagyok és kicsik egyaránt. A gázkereskedők levelének lényege, hogy a távhőcégek „vagy írják alá az október 1. óta érvényes szerződéseik módosítását, és fizessenek többet a gázért, vagy mondják fel a szerződésüket. Fideszes és ellenzéki vezetésű városokban is nagyon komoly aggodalom lett úrrá a polgármestereken.”

A kormánypárti vezetésű Győr és Székesfehérvár is érintett a portál értesülései szerint, ahogyan az ellenzék által vezetett Budapest és Szeged is, tehát igen nagy városok komoly dillemmába kerültek.

Ráadásul a gázkereskedők azt is kérik, hogy az eddigi éves elszámolásból váltsanak havi elszámolásra. Így ha egy adott hónapban a lekötött gázmennyiségnél többet fogyasztana az önkormányzati távhőcég, akkor a különbözetet a mostani, piaci áron, a megállapodásban rögzítettnél jóval drágábban kellene megvennie.

Az önkormányzatok pedig ki vannak véreztetve, a kormányzat a járványkezelés jelszavával az iparűzési adó felét elvette, és a gépjárműadóból már egy fillért nem kapnak a helyi önkormányzatok.

Közben az is bekavar, hogy némely távhőcégek nem egyszerűen elégetik a gázt és így állítják elő a távfűtéshez szükséges hőt, de gázmotorok segítségével áramot is termelnek, azt pedig a mostani szintén magas áramár mellett eladják. A gázkereskedők ezért is akarják, hogy a magasabb gázárat fogadják el a távhőcégek. Különben lehet, hogy nemsokára nem lesz, aki gázt adjon nekik.

De beléphet a folyamatba a kormányzat is, több szereplő attól tart, az állam fogja rátenni a kezét a távhőszolgáltatókra, távhőszolgáltatásra.

A részletekért kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik