Gazdaság

Megvan, hogyan számolnak el a napelemes elműsökkel a szolgáltatóváltásnál

Getty Images
Getty Images
Elvileg nem éri őket kár.

2021. szeptember 1-jétől az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. megkezdte a korábban ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. által ellátott ügyfelek részére az úgynevezett villamos energia egyetemes szolgáltatás biztosítását. A szolgáltatóváltás folyamata a vonatkozó jogszabályi előírások alapján történik, beleértve a felek közötti elszámolást is. Ez azt jelenti, hogy az érintett ügyfelek – így a háztartási méretű kiserőművel (HMKE) rendelkezők is – végszámlát kapnak az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól, amely az éves szaldóelszámolás megszokott rendjében is változást jelent.

Egy hete írtunk a témáról – akkor még nem volt meg, miként zajlik majd a napelemesek elszámolása. Ez ugyanis nem mindegy nekik, hiszen, ha az augusztus 31-i végszámla kettévágja az éves elszámolásukat, és nincs korrekció, anyagilag rosszul járhatnak. Egy hete még csak annyit lehetett tudni, hogy egyeztetés folyik a HMKE-s ügyfelek elszámolásáról.

Kapcsolódó
Még nem tudni, hogyan számolnak el a napelemes elműsökkel
Annyi biztos, hogy augusztus 31-gyel minden volt elműs végszámlát kap.

Hétfőn az MVM korábbi megkeresésünkre reagálva jelezte, lezárult az átadó ELMŰ-ÉMÁSZ és az átvevő MVM Next között az egyeztetés, megszületett az elszámolás módja. Annak érdekében, hogy a többlettermeléssel rendelkező HMKE-tulajdonos ügyfeleket ne érje hátrány a rendkívüli (soron kívüli) elszámolás miatt, a következőkre számítsanak:

  • Azoknál a háztartási méretű kiserőművel rendelkező ügyfeleknél, akiknél az elszámolás kedvezőtlen pénzügyi következményekkel járna, az MVM Next az éves elszámolás idején a rendszerhasználati díjak kiszámításánál az ELMŰ-ÉMÁSZ elszámolásának eredményét is figyelembe veszi, így az ügyfelek számára a szolgáltatóváltás nem jár majd hátrányos következményekkel.

A megoldásról a HMKE-tulajdonosokat az MVM Next tájékoztatni fogja – tették hozzá.

Az MVM leveléből kiderült még, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is megvizsgálta a háztartási naperőművek termelésének elszámolására kidolgozott szolgáltatói javaslatot, és megállapította, hogy a megoldás korrekt feltételeket teremt a naperőmű-tulajdonosok számára, alkalmazásával a naperőműves háztartásokat nem éri anyagi kár, és a javaslat a hatályos jogszabályoknak is megfelel.

A MEKH, mint szabályozó hatóság, továbbra is nyomon követi a szolgáltatóváltás folyamatát, és ellenőrizni fogja a javaslatban foglaltak gyakorlati megvalósulását is. A MEKH felhívja a figyelmet arra, hogy a háztartási naperőművek esetében alkalmazandó szaldó elszámolás – 2023. december 31-ig – továbbra is érvényben marad, és minden további szolgáltatóváltás esetén is ezt kell majd alkalmazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik