Gazdaság

Tippeket adunk, hogy válasszon etikus ingatlanost

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Egyáltalán nem mindegy, hogy kire bízzuk a legnagyobb vagyontárgyunkat. Ma már etikus ingatlanközvetítőt is kereshetünk.

A magyarok döntő többségének a lakása a legnagyobb értékű tulajdona. Milliók múlhatnak azon, hogy vevőként vagy eladóként optimális döntést tudunk-e hozni az ingatlanunkkal kapcsolatban, és hogy ebben van-e megfelelő segítségünk. Egy felmérés szerint a közvetítők harmada nem felel meg a minimumkövetelményeknek sem. Az Etikus Ingatlanos Mozgalom éppen azért jött létre, hogy egyfajta garanciát jelentsen, egyúttal erősítse a bizalmat a közvetítő és a vevő, illetve az eladó között. A mozgalom védnökétől kaptunk tippeket, mi alapján válasszunk ingatlanközvetítőt.

Az árhoz legyen részletes indoklás is

Sándor Viktória arra buzdít, hogy az összképet nézzük, a közvetítő fellépését, kommunikációs készségét, érdeklődését. Ha több ingatlanközvetítővel is találkozunk, lesz összehasonlítási alapunk. Tudjuk meg, hogy a közvetítő cégének és személyesen neki milyenek a referenciái. Figyeljük, hogy

  • mennyi kérdést tesz fel az ingatlannal kapcsolatban, és ezek lényegi kérdések-e?
  • Megnézi-e a tulajdoni lapot,
  • alaposan kivesézi-e a műszaki állapotot,
  • rákérdez-e a hibákra, költségekre, lakhatási és egyéb jellemzőkre?
  • Tudja-e, hogy a környékbeli ingatlanok nagyjából milyen áron, mennyi idő alatt mennek el,
  • és időt szán-e arra, hogy meghatározza az ingatlan értékét?

Sándor Viktória  a -tól -ig árat preferálja, mellé téve azt is, hogy körülbelül mennyi idő alatt lehet eladni a megadott értékhatáron belül az ingatlant.

Fontos, hogy a közvetítő meg tudja-e szakmailag részletesen indokolni, szerinte miért ér annyit az ingatlan, amennyit mond. Ne sok jóra számítsunk, ha az illető tőlünk kérdi meg, mennyiért árulja az ingatlant, és azt rögtön bele is írja a szerződésbe, valamint megígéri, hogy tutira meglesz az összeg. Egyáltalán, aki mindent beígér, azt kezeljük mindig fenntartással. Jó páran járnak úgy, főleg idősebbek, hogy beígérnek nekik mindent, megkötik az esetleges kizárólagos szerződést, aztán meg hónapokig nem történik semmi az ingatlanukkal.

Róka László / MTVA

Előfordul, hogy a közvetítő felújítást „rendel”, mondván, csak úgy kaphatjuk meg a kívánt árat. Kisebb javításokat, olyanokat, amik kellemesebbé teszik az ingatlant, nyilván érdemes elvégeztetni (például a cigarettafüstös fal lefestése), de egy használt ingatlannal szemben ritkán elvárás, hogy minden tip-top legyen, ezért nem biztos, hogy jó ötlet költségbe vernie magát az eladónak. Meg azért sem, mert lehet, hogy amire költ, az egyáltalán nem illik bele a vevő elképzeléseibe, ezért nem is értékes a számára. Más a helyzet persze, ha a befektetésnél nagyobb értéknövekedést lehet elérni a felújítással – hogy így van-e, azt is meg kell ítélnie és indokolnia az ingatlanosnak.

Tálalás, együttműködés, szerződés

Elengedhetetlen, hogy jó, lehetőleg profi képek szerepeljenek a hirdetésekben, és a fotók valós képet mutassanak az ingatlanról – ezen köztudottan sok múlik, akárcsak a hirdetés megszövegezésén. Kérdezzünk rá, ki fotóz, mi lesz a hirdetésekben, hol fogja hirdetni az ingatlant a közvetítő, csak ingyenes oldalakon-e, vagy kikerül-e fizetős, kiemelt helyekre is. Kérjünk statisztikát arról, milyen látogatottsága volt a hirdetéseinek. Érdeklődjünk, ad-e majd rendszeres tájékoztatást arról, hogy a lakásunk hirdetését mennyien nézték meg, hányan érdeklődtek.

A tapasztalatok szerint általában az első 10 napban kiderül, hogy piacképes-e az ingatlan, és ekkor tájékoztatni is szokás az ügyfelet arról, mit végzett addig az ingatlanos, és mit tapasztalt. Vannak piacképtelen ingatlanok – ezeknél nem a közvetítőn múlik a siker. De ha valaki Budapesten, a XIII. kerületben három hónap alatt sem tud eladni egy 50 négyzetméteres lakást, akkor érdemes elgondolkodni, jó közvetítőt bíztunk-e meg – jegyezte meg Sándor Viktória.

Feltétlenül olvassuk végig a szerződést, az apró betűs részt is – azzal is legyünk tisztában, hogyan, mikor, milyen feltételekkel mondhatjuk fel. Nem kell rögtön aláírni, kérjünk időt az áttanulmányozásra, és az sem árt, ha megnézetjük esetleg egy ügyvéddel. Tanácsos az elejétől mindenről írásban kommunikálni a közvetítővel, hogy nyoma legyen, mit várunk el, és ő mit ígér. Ha már szerződést kötöttünk, láthatjuk, teljesül-e, amit vállalt. Amennyiben nem, emlékeztessük az ígéreteire. Ha ennek ellenére sincs változás, netán azt látjuk, hogy nem dolgozik a közvetítő, mondjuk fel a szerződést és keressünk mást. Ezért is fontos, hogy előre tisztában legyünk a felmondás feltételeivel.

Kétségtelenül nehéz választani – attól például, hogy valaki mosolyog, kedves, jól kommunikál, még nem biztos, hogy jó ingatlanközvetítő. Ha etikus ingatlanossal köt valaki szerződést, nagyobb valószínűséggel kap olyan szolgáltatást, amilyet elvár, mint ha olyannal, aki a minimumfeltételeknek sem felel meg. A biztosítékot nem a nagy cégek jelentik, mert minden magán a közvetítőn, az emberen múlik, akit választunk

– összegzett Sándor Viktória. Nézzük, mit is jelent az, hogy etikus ingatlanos.

Védjeggyel a szakma megtisztításért

Az etikus ingatlanos védjegyhez a bizalomépítés útját keresve jutott el a szakma, két lépcsőben. Először az ingatlanosok etikai kódexét dolgozta ki a főképp kisvállalkozókat tömörítő Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége (MIOSZ) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával (BKIK) együttműködve. Hogy a szakma mennyire nem egységes, azt jelzi, hogy a kódexet végül a cégek/vállalkozások 60–70 százaléka írta csak alá, és a nagyobb franchise-ok közül sem csatlakozott mindenki. A kódex után jött az ötlet, hogy szakmatisztítási céllal, pozitív diszkriminációt kínálva legyen egy tanúsító védjegy az ingatlanközvetítő magánszemélyek részére. Így született meg az etikus ingatlanos tanúsító védjegy.

Mint Sándor Viktória fogalmazott, a védjegyet megszerezni nem nehéz, hiszen az alapkövetelményekre van szükség (OKJ-s végzettség és névjegyzéki regisztráció), emellett a jelölt jelentkezését az etikai bizottság megvizsgálja, és ha nincs ellene elmarasztaló etikai vétség két éven belül, valamint elfogadja az etikai kódexet, máris tag lehet.

A kötelező minimum

2021 elejétől az ingatlanközvetítők névjegyzéki regisztrációja országosan egységesített. A névjegyzéki regisztráció kötelező a vállalkozóknak, cégeknek és a cégben dolgozó személyeknek is. Vállalkozásként NAV nullás igazolás, tevékenységi engedély, magánszemélyként OKJ-s végzettség szükséges hozzá. A fogyasztóknak itt érdemes utána nézniük a közvetítőjüknek.

A tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy folyamatosan képzik magukat, és egy esetleges etikai bejelentés esetén elfogadják az etikai bizottság döntését. Aki ezeknek a feltételeknek megfelel, azt felveszik a mozgalomba, használhatja az etikus ingatlanos logót a megjelenéseinél, hirdetéseiben, kap fényképes igazolványt, amivel igazolhatja magát.

24.hu

Kedvezményesen, bizonyos esetekben akár ingyen vehet részt oktatásokon és tagja lesz az Etikus Ingatlanos Zártkörű Klubnak, mely piaci előnyt jelentő információkkal gazdagítja tagjait.

Kikerülni is könnyű – ha bejelentés érkezik, hogy valaki megszegte az etikai szabályzatot, az etikai bizottság kivizsgálja az ügyet. (Ötezer forint a bejelentés díja, ami visszajár, amennyiben indokolt volt a panasz.) Aki vétett, az szankcióra számíthat,

  • ami lehet megrovás,
  • pénzbüntetés,
  • vagy akár kizárás a mozgalomból.

Azt viszont nem tilthatják meg senkinek, hogy továbbra is ingatlanközvetítő legyen, és ha az ügyfelet anyagi kár is érte, annak megtérítésére sem kötelezhetik az ingatlanost.

A közvetítők harmadának nincs OKJ-s végzettsége

Jelenleg mintegy 8–10 ezer ingatlanközvetítő lehet Magyarországon. A MIOSZ reprezentatívnak tekinthető országos felmérése szerint az ingatlanközvetítők harmadának nincs OKJ-s végzettsége, ami Sándor Viktória szerint kiábrándító. Háromból egy ingatlanközvetítő tehát a minimális feltételeknek sem felel meg – esetükben nincs garancia az utolérhetőségre, nincsenek a hatóságok látókörében, nincs irodájuk, vállalkozásuk, üzlethelyiségük, nem adnak számlát, nem fizetnek adót, és nem igazodnak szakmai standardokhoz, etikai szabályokhoz, csak megcsinálják a kis bizniszeiket. Az etikusok szerint ha valaki ilyen közvetítőre bízza magát, semmire nincs garancia. A közvetítő akár etikátlanul is viselkedhet, milliós károkat okozhat az ügyfélnek, és az egész szakma presztízsét rombolhatja. Nem túlzás, hogy velük veszélyes üzletet kötni.

Sándor Viktória meggyőződése, az lenne a jó, ha az Etikus Ingatlanos Mozgalomra nem is lenne szükség, mert minden ingatlanközvetítő alapból eleget tenne a szakmai minimumnak, és megkérdőjelezhetetlen lenne az etikus viselkedés. De mint megtudtuk, még a nagy franchise-láncok közül sem mindegyiknél elvárás, hogy a közvetítőknek legyen OKJ-s végzettségük.

A mozgalom azzal, hogy bizonyos garanciákat kínál, támpontot ad az ügyfeleknek a közvetítő kiválasztásához, valamint bizonyos szempontból fogyasztóvédelmi feladatot is felvállaltak, hiszen meghallgatják az ügyfeleket, és ha panaszuk van, kivizsgálják, mediálják a problémarendezést, ráveszik az ingatlanközvetítőt, hogy kiköszörülje a csorbát. Jelenleg 43 etikus ingatlanos szerepel a mozgalom weboldalán, a számuk folyamatosan növekszik. Két év alatt nem régen kapták meg az első panaszbejelentést, most lesz tehát az első vizsgálatuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik