Gazdaság

Pörgött a használtautó-import júliusban

Getty Images
Getty Images

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.

A határátlépési korlátozások fokozatos lazítása a nyári időszakban világosan tükröződik a használtautó-import számaiban is. Az év korábbi hónapjaiban csupán 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi közel 12 ezres érték nem csupán egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte

–  magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. –

Egyelőre bizonytalan, hogy a covid őszre várt negyedik hulláma milyen újabb szigorításokat tesz majd szükségessé, addig azonban az újból megerősödött magánimport, illetve az elmaradt igények pótlása továbbra is erős importtevékenységet valószínűsít a következő időszakra is.

Amennyiben komolyabb korlátozásokat nem vezetnek be az ősz folyamán, a JóAutók.hu arra számít, hogy idén a behozott használt autók száma kevéssel meghaladja a tavaly regisztrált 130 400 ezres szintet.

A használtautó-import mennyisége az év eddigi hét hónapjában összesen 74 424 volt, ami mindössze 3,7 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 77 282 darabtól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 75 372 volt, ami 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 67 729-es értéket.

Örvendetes tény, hogy az újautó-eladások száma idén eddig jobban növekedett, mint a használtautó-import. Ez hozzájárulhat a jelenleg 14,7 éves hazai autópark elöregedésének lassulásához. Az import használt autók közel kétharmada ugyanis legalább 10 éves, ami nem tud sokat javítani sem az állomány átlagéletkorán, sem az átlagos műszaki állapotán

– tette hozzá Halász Bertalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik