Gazdaság

7-9 milliós bírságbomba robban azoknál, akiknél mégsem születik meg a CSOK-hoz vállalt 3 gyerek

Oláh Tibor / MTVA
Oláh Tibor / MTVA

Nagy vonzerő volt sokak szemében a családi otthonteremtési kedvezmény, voltak nem kevesen, akik úgy vették fel a 10 milliós CSOK-ot és a hozzá kérhető 15 milliós kedvezményes hitelt, hogy nem volt gyerekük, de vállalták, hogy tíz éven belül lesz három is. De mi van, ha ez mégsem jön össze, és egy gyerek sem születik? Röviden: ha a program kezdetén bevállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes, sokmilliós büntetéssel nézhet szembe a CSOK-ot felvevő házaspár. Az emelkedő kamatok ráadásul még növelhetik is a visszafizetendő összeget, a Bank360 elemzői azt számolták ki, mekkora teherrel néz szembe tíz év után egy gyermektelen pár, ha három gyereket vállaltak a támogatás és a kedvezményes hitel érdekében, de végül egy gyermekük sem született.

Ha nincs meg a három gyermek a tízéves időszak után, mindenképpen vissza kell fizetni a támogatást. Ha legalább egy vagy két gyerek megszületett, akkor az értük kapható összeget nem kell visszafizetni, ez viszont a három gyermekre bevállalt új építésű ingatlan esetében nem segít sokat, hiszen itt pont a harmadik gyermek vállalása jelenti a nagyobb támogatást. Két gyermek esetén ugyanis csak 2,6 millió forintos támogatásra válik jogosulttá a házaspár, egy gyermek esetén pedig 600 ezer forintra, így pedig – a gyermekek számától függően – a maradék 7,4 millió vagy 9,4 millió forintot vissza kell fizetni. Ha pedig egy gyermek sem született a családban, mind a 10 millió forintot vissza kell adni az államnak.

A támogatás visszafizetésével ráadásul nem tudta le kötelezettségeit a gyermekvállalást nem teljesítő pár – hívják fel a figyelmet. A támogatást ugyanis büntetőkamattal együtt kell visszafizetni, ami a mindenkori alapkamat ötszörösét teszi ki a nem teljesült három gyermek esetén. Így a júniusi kamatemelést követően, a 0,9 százalékos irányadó ráta már 4,5 százalékos éves büntetőkamatnak felel meg. Ez alapján pedig a 10 évre számolt büntetés 4,5 millió forint, ha három gyermeket vállalt a házaspár, de egy sem született meg. A büntetés összege mellett persze az eredeti 10 milliós támogatást is vissza kell fizetni, így pedig 14,5 millió forint lesz a végső cech – és ez csak a támogatásra vonatkozik.

A támogatás mellé kedvezményes CSOK-hitelt is fel lehet venni, három gyermeknél 15 millió forintot. Az igénylők által fizetett kamat csupán 3 százalék, mindaddig, amíg betartják a feltételeket. Ez egy 20 éves futamidőre felvett hitel esetében 83 190 forintos törlesztőrészletet jelent. Ha azonban a feltételek nem teljesülnek, előtérbe kerül a kedvező esetben csak a bank számára fontos ügyleti kamat. Ez az ügyleti kamat egy olyan referenciamutató, amit az 5 éves állampapírpiaci hozam alapján lehet kiszámolni, így minden hónapban más értéket vesz fel, 2021. júniusában például 5,45 százalék volt.

Ha egy házaspár az előző hónapban vette fel a CSOK-ot, ez a mutató vonatkozik a hitelére (pontosabban az első öt évre, majd a 2026. júniusi a következő 5 évre és így tovább). Ennek azonban csak akkor van jelentősége, ha 10 év múlva, 2031. júniusban még nincs három gyermekük. Ha ez a helyzet merül fel, a teljes kamattámogatást vissza kell fizetni. Itt jó hír, hogy nem kell az alapkamat ötszörösével számolni, csak magával a jegybanki rátával, de a jelenleg is érvényes 0,9 százalékkal számolva még mindig 2 378 655 forint válik tíz múlva esedékessé. Ráadásul, innentől a törlesztőrészlet is magasabb lesz, a jelenlegi feltételek szerint 102 318 forintra nő a havi teher, ami közel 20 ezer forintos extra költséget jelent minden hónapban – magyarázzák.

Ha tovább emelkedik a jegybanki ráta – erre számít az elemzők jelentős része –, akkor a változás a támogatás után fizetett büntetésben ötszörösen jelentkezik majd, persze csak időarányosan.

Korábban elengedett illetéket meg kell fizetni

Nem kell azonban a kamatoknak megemelkedni, hogy a támogatás elvesztése illetve a kamatkedvezmény visszafizetése miatti 6 878 655 forintos teher mellé további költségekkel nézhessen szembe az a pár, aki nem teljesíti a CSOK feltételeit 10 év alatt.

A CSOK keretében ugyanis már illetékmentesen lehet megvásárolni ingatlanokat, a támogatás elvesztésével viszont ezt is ki kell majd fizetni, amely teher egy 50 milliós ingatlannál kétmillió forint is lehet. Így tehát – a 10 milliós támogatás visszafizetését is beleértve – 19 millióhoz közelít az az összeg, amit a CSOK-feltételek be nem tartása esetén egy összegben ki kell fizetni 10 év után.

Mentő körülmények

A gyermekszületés elmaradása esetére persze vannak olyan helyzetek, amikor nem kell büntetéssel számolni, ilyen például, ha egészségügyi okokból nem tud gyermeket vállalni a pár, vagy ha a házaspár egyik tagja meghal. Ha azonban ilyen nem merül fel, akkor rendkívüli teherrel nézhetnek szembe azok a párok, akik egy CSOK-szerződés keretén belül előre vállalnak be 3 gyereket, de végül mégsem születik egy gyermekük sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik