Gazdaság

Magyar Nemzet: Megvenné a kormány a Budapest Airport többségi tulajdonát

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak – számolt be a Magyar Nemzet alapján az MTI. A hétfői lapszámban azt írták, hogy tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról.

Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a piaci érték alattinak ítélték meg. Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását – jegyezte meg a lap.

A Portfolio a Bloomberg alapján szombaton írt arról, hogy a magyar kormány indikatív ajánlatot tett a reptér megvásárlására, piaci érték alatt. Azt azonban nem tudták megmondani, hogy a magyar állam a 100 százalékos tulajdonrészt akarja megvenni, vagy csak a többségit.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a magyar állam többségi tulajdont szeretne, azonban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a napilap kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről. Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő is.

A Magyar Nemzet felidézte Palkovics korábbi nyilatkozatait, amelyben azt állította: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik