Vasvári Tamás / MTI
Gazdaság

13,4 milliárdért táboroztatják a gyerekeket az ajándékba kapott, állami pénzből felújított ingatlanokban

Több mint 355 ezer fiatal táboroztatásával számol a 2021–2024-es szezonokban a tízmilliárdokkal megtámogatott Erzsébet Alapítvány. A saját cége vitte el az alapítvány közbeszerzését, más ajánlattevő nem volt. Nem véletlenül.

Bruttó 13,4 milliárd forintos ajánlati árral nyerte el a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) közbeszerzését a saját cége, az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Szolgáltató Kft. Az eljárás formálisan nyílt volt, de más nem tett ajánlatot a hatalmas munkára, a 2021–2024-es szezonokban összesen 355 178 fő (plusz 43 648 segítő, munkavállaló) táboroztatására. A szerződésben 30 százalékos opció, azaz lehetséges rendelés is szerepel.

A lebonyolítás (szállás, étkeztetés, programszervezés) tehát 2024-ig annál a cégnél marad, amelynek korábbi vezetőjéről, Hornyák Tiborról a 24.hu derítette ki, hogy napi 110 ezer forintért bérelt úszómedencés házat a Zánkával szomszédos Monoszlón úgy, hogy a táborban saját lakóépületet használhatott volna. Hornyák Tibor nem esett keményre: jelenleg is az Erzsébet Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kapcsolódó
110 ezer naponta: luxusvillából jár dolgozni a gyerektáborok főnöke
A rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkára a Balaton-part egyik legdrágább szállásáról jár be nap mint nap a zánkai irodájába.

Az Erzsébet Táborok Kft. árajánlata szerint a legnagyobb összeget a szállásért számlázhat, csak a nyári turnusokra több mint bruttó 6,5 milliárd forintot. Az árajánlatban bemutatják a tavaszi és őszi, valamint a családi Erzsébet-táborok, a családi-karácsonyi táborok és az Erzsébet Karácsonyok várható költségeit is. Eszerint a rendezvényekhez kapcsolódó szálláshely-szolgáltatás bruttó 10 milliárd 365 millió forinttal gazdagítja a céget.

Mivel a közbeszerzésben kikötötték, hogy az ajánlattevőknek legfeljebb két, közvetlenül a Balaton-parton elhelyezkedő táborhelyen kell megszervezniük a táborokat úgy, hogy a legalább ifjúsági szállás besorolású helyszínen/helyszíneken 4528 fő egyidejű elhelyezése biztosított legyen, nem volt kérdéses, hogy ki lesz a befutó.

Az állami ifjúsági táboroztatást ugyanis 2016-ban adta egyházi kézbe a kormány: Közép-Európa legnagyobb üdülő- és sportközpontját, a 17 milliárd forint értékű Zánkai Gyermektábort és a kisebb, fonyódligeti tábort az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítványnak ajándékozták. Utóbbi a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatón keresztül a nyíltan fideszes Kiss-Rigó László püspök vezette, állami pénzből felépített stadionnal is rendelkező Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozik. A szolgáltató, illetve az egyházmegye mára egy másik állami kiszervezés kulcsszereplője is, erről keretes írásunkban olvashat.

A gyermekvédelem kiszervezése

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója a szegedi Fidesz vezetője, Kothencz János, aki 2014-ben alulmaradt Botka Lászlóval szemben a helyhatósági választáson. A Szent Ágota mára az ország legjelentősebb gyermekvédelmi intézményévé vált, a 444.hu korábbi cikke szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma már a fővárosi nevelőszülői hálózatát is átadta számukra. A szervezet gyors ütemben veszi át az állami fenntartásban levő intézményeket, már csak hat olyan megye van, ahol nincs jelen a Szent Ágota. Ezek közül a Vas, a Somogy és a Zala megyei nevelőszülői hálózatokat a reformátusok kapták idén. A lap szerint segíti az átrendeződést az egyházaknak járó kiegészítő állami normatíva: mivel a civil fenntartóknak csak az alapnormatíva jár, a legtöbben kénytelenek voltak összefogni valamelyik egyházzal.

Az Erzsébet Alapítványt 2012-ben az egykori SZOT-üdülőket kezelő Hunguest Vagyonkezelő Zrt. hozta létre, 2016-ban az alapítói jogok azonban a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz kerültek, a váltás után két hónappal pedig a tízmilliárdos állami ajándék is megérkezett. A Vasárnapi Hírek szerint az ajándékozás olyan rohamtempóban történt, hogy az alapítvány még meg sem kapta a közhasznúsági státuszt, amikor az Országgyűlés már ráruházta a balatoni táborok tulajdonjogát, pedig ez feltétele lett volna az ingyenes és illetékmentes átadásnak. Hogy a tulajdonjog átruházására mi szükség volt, az az elfogadott törvénymódosítás indoklásából sem derült ki, abban mindössze arra tértek ki, hogy a jövőben költségvetési forrásokból az alapítvány látja el az Erzsébet-programon belül a gyermek- és ifjúsági táborok szervezését és az ezekkel kapcsolatos feladatokat. Az alapítvány kuratóriumában ekkor már több kormánypárti vagy a NER holdudvarához köthető személy is felbukkant:

  • Az alapításkori elnök Vagács István Gábor, a nemzetgazdasági tárca korábbi főosztályvezetője, míg alelnöke, Deutsch-Für Ágnes Sarolta, Deutsch Tamás fideszes politikus korábbi felesége volt.
  • A kuratóriumba beválasztották Zakar Pétert, a Csongrád Megyei Közgyűlés korábbi alelnökét, Bábiné Szottfried Gabriellát, Sződliget korábbi fideszes polgármesterét, volt országgyűlési képviselőt. Vagács István és Deutsch-Für Ágnes már nem segíti a munkájukat.
  • Az alapítvány 2020-ra vonatkozó beszámolója szerint tavaly 113,5 millió forintot költöttek a vezetőkre (92,4 milliót a kuratóriumra, 19,3 milliót a felügyelőbizottságra.) Ebből a dokumentumból derült ki az is, hogy az alapítvány összesen 4,1 milliárd forintot tart állampapírban.

Az alapítvány nem csak ingatlanvagyont, hanem egy különleges kitételt is kapott 2016-ban: a megszerzés után 15 évvel azt tehetnek a táborokkal, amit akarnak, akár el is adhatják az ingyen kapott, majd közpénz-tízmilliárdokért rendbe tett területeket. 2017-ben ugyanis a kormány megfejelte a tízmilliárdos ajándékot, és úgy döntött, hogy az állam összesen 26 milliárd forintot költ a már nem állami kézben lévő táborok felújítására. Ebből 21,58 milliárd forintnyi megbízás Mészárosék Lőrinc érdekeltségeihez érkezett, a Magyar Hang szerint pedig a zánkai tábor felújítása a stadionokhoz mérhető ütemben drágul.

Kapcsolódó
A kormány elajándékozta, Mészárosék 22 milliárdnyi közpénzért újítják fel az Erzsébet-táborokat
15 év üzemeltetés után pedig a Fidesz-közeli alapítvány azt tesz a területtel, amit csak szeretne, akár el is adhatja.

Nem lett volna teljes a konstrukció, ha az Erzsébet Alapítvány az ingyen ingatlanok és a tízmilliárdos felújítási összegek mellé nem kap forrást a táboroztatási tevékenységre is. A költségvetési milliárdok mellé az alapítvány az uniós EFOP-programból 13,5 milliárd forintot nyert arra, hogy

még több módon és még több hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint fogyatékossággal élő tanuló számára váljanak elérhetővé az Erzsébet Táborok programjai.

Az összeg 75 százalékát az Európai Unió adta, a mostani közbeszerzés egy részét is ebből finanszírozzák.

2012-ben ugyan született egy törvény az Erzsébet-táborokról, tavaly azonban az Országgyűlés egy egészen újat fogadott el, a Semjén Zsolt és Kásler Miklós által benyújtott Erzsébet-törvényben átalakították a finanszírozás ütemezését, és rendezték a fonyódi strand ügyét is. A 2016-os ajándékozáskor az alapítványnak vállalnia kellett, hogy a fonyódi önkormányzati tulajdonú szabadstrand megközelítését és rendeltetésszerű használatát nem fogja megakadályozni, a hvg.hu szerint a tavalyi törvény értelmében a 2012-es rendelkezés hatályát vesztette. Nem csak itt szabadultak meg a régi törzsközönségtől: az alapítvány a zánkai táborral együtt a forgalmas zánkai kikötőt is megkapta, ahonnan 2019-ben, röviddel az átadás után ki is tiltották a hajósokat. Ahogyan nem volt maradása a zánkai tábor területén 28 éven át ott működő Egry József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnak sem: az intézményt az ajándékozás után, a tábor közpénzes megújítása előtt bezárták.

Honlapjuk szerint az Erzsébet Táborok öt alappillére a magyarság és honismeret, a sport, a tudomány, a kultúra és a kereszténység.

Kapcsolódó
Megszűnik a zánkai tábor területén 28 éve működő iskola
Azt egyelőre nem tudni, mi lesz az iskolában tanuló 130-140 gyerek sorsa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.