Gazdaság

Akár 1,4 millió forint szja-t is visszakaphat egy nagyjából átlagosan kereső család

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Visszakapják a 2021-ben befizetett szja-t a gyereket nevelő, átlag alatt kereső szülők, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Világgazdaság című lap konferenciáján.

Telex kiszámolta, hogy azok a családok viszont, ahol a szülők átlagbért keresnek, akár 1,4 millió forintnyi adóvisszatérítést is kaphatnának jövő év elején, alig valamivel a parlamenti választások előtt.

A számításhoz a lap a márciusban elérhető 435 200 forintos bruttó átlagkereset vették alapul. Ekkora fizetésnél 65 280 forint a havonta levont szja. Ha a családban mindkét szülő pontosan ennyit keres, akkor az egyik szülő ennek az összegnek a tizenkétszeresét, azaz 783 360 forintot kaphatja vissza. Ha a házaspárnak egy gyereke van, akkor a másik szülő a havi 10 ezer forint szja-kedvezményt kihasználva már 55 280 forint adót fizet, így ő csak 663 360 forintot kap vissza.

Ennek megfelelően a két egyforma jövedelemmel rendelkező, az átlagkeresetet kereső szülő együttesen 1 446 720 Ft adót kaphat vissza.

Két gyerek esetén az igénybe vehető 25 280 Ft-os adókedvezmény miatt a második szülő már csak 303 360 forint adót fizetett éves szinten, így ők összesen 1 086 720 Ft adót kaphatnak vissza.

Három gyerek esetén a második szülő adókedvezménye havi 99 ezer forint, vagyis ha átlagfizetést kap, egyáltalán nem fizet adót. Így a háromgyerekes párok a megadott számítási feltételek mellett 783 360 Ft adót kaphatnak vissza.

A magyar gazdaság sajátossága, hogy sok munkavállaló minimálbérre van bejelentve, az afölötti részt pedig vagy valamilyen legális formában (például ekhós foglalkoztatottként), vagy illegálisan kapja meg. A minimálbér idén bruttó 167 400 forint, aminek az szja-ja 25 110 forint. Ha mindkét szülő ennyit keres, akkor összesen havi 50 220 forint jövedelemadót fizetnek havonta, ha nincs gyermekük.

Egy gyerek esetén ketten együtt 40 220 forint szja-t fizetnek, így a család 482 640 forinthoz juthat jövő év elején. Ha két gyereket nevelnek, érdemes megosztaniuk az szja-kedvezményt, ebben az esetben ketten 40 ezer forinttal csökkenthetik az adójukat, vagyis csak 10 220 forint adót fizetnek havi szinten. A választások előtt ők így 122 640 forintot kaphatnak majd vissza.

Három vagy több gyerek esetén, a minimálbért keresők a mostani adókedvezményt kihasználva már nem is fizetnek adót, így ők nem is lesznek jogosultak az adókedvezményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik