Magyarország afrikai gazdasági befektetéseinek növelését ígérte nemrég Szijjártó Péter az Európai Unió külügyminisztereinek jelenlétében tartott konferencián. A magyar diplomácia vezetője szerint azért van szükség a magyar jelenlét erősítésére, mert így a kontinens legsúlyosabb problémákkal küzdő térségében, a Szahara déli részén fekvő Száhel-övezetben is javítható a migráció és a terrorizmus elleni fellépés hatékonysága.
Szijjártó nem először érvel az Orbán-kormány külpolitikájában alaptételként kezelt migrációval az afrikai beruházások mellett. Az év elején két új fejlesztést is hasonlóan tálalt a sajtónak. Ugandában magyar költségvetési milliárdokból adtak át egy víztisztító berendezést és egy biometrikus adatokat feldolgozó központot, amiről a külügyminiszter azt mondta:
A mi álláspontunk egyértelmű: a migrációt csak úgy lehet megállítani, hogy a segítséget visszük oda, ahol a baj van, és így előzzük meg azt, hogy emberek milliói keljenek útra.
Csakhogy ott, ahol megrendül az állam stabilitása, és tényleg „baj van”, a befektetők számára is összehasonlíthatatlanul nagyobb a kockázat. Azokban a régiókban, ahol ingoványos a politikai helyzet, sokszor a befektetett pénzek, sőt akár az emberéletek is veszélybe kerülhetnek. A magyarországi vállalkozások az ilyen területeken nem is siettek belevágni komolyabb beruházásokba.
Azt, hogy az afrikai munkahelyteremtés nem olyan egyszerű, mint ahogy Szijjártó sugallja, annak az egyiptomi magyar gyárnak a sorsa is bizonyítja, amit évekig sikerprojektként mutattak be a magyar politikusok, aztán kifarolt belőle a külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Eximbank. A gyár, amely néhány száz ember számára biztos megélhetést nyújthatott volna, nem valamelyik háborús övezetben, hanem a kontinens egyik legprosperálóbb országában, Egyiptomban épült fel. Aztán jött az arab tavasz, több kormányváltás, és ez elég volt ahhoz, hogy a magyar külpiaci terjeszkedés támogatására hivatott pénzintézet kockázatosnak ítélje meg a cég jövőjét. A bank kivette a pénzét, a vegyesvállalat tevékenysége pedig még az előtt, hogy igazán beindulhatott volna, ellehetetlenült.
A DispoAmecor Arab Hungarian Medical Equipment Co. névre keresztelt egészségügyi szerelékgyártó vegyesvállalat Kairó közelében, a több mint félmillió lakosú Al Ashir min Ramadánban alakította ki központját. A debreceni Dispomedicor 60 százalék tulajdonrésszel rendelkezett a vállalkozásban, az egyiptomi félnek 40 százaléka volt. A cég egyszer használatos infúziós készülékeket szállított volna az egyiptomi piacra, de terveikben az is szerepelt, hogy Szaúd-Arábiába és Európába is exportálnak majd.
2009-ben az alapkőletételre Bajnai Gordon miniszterelnök utazott a sivatagi városba, majd a 2010-es kormányváltás után a Fidesz-kormány is felkarolta a beruházást. 2011-ben Orbán Viktor vágta át a nemzetiszínű szalagot az első épületátadón. Igaz, az egyiptomi látogatás inkább politikai szempontból lett mérföldkő. Orbán az elnökkel, Hoszni Mubarakkal folytatott megbeszélése után azt nyilatkozta, a közép-európaiak jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy államok képviselői. Egy nappal később azonban kitörtek a zavargások, és kiderült, hogy ő volt az utolsó európai vendég, akit Mubarak az elmozdítása előtti órákban elnökként fogadhatott. Azon a héten több százan haltak meg országszerte az összecsapásokban.
Magyar politikus legközelebb két év múlva járt az üzemben. Szijjártó Péter akkor már kevésbé feszült helyzetben, egyiptomi miniszterek és bankárok előtt tarthatott beszédet. A miniszter a magyar kormány új stratégiája, a keleti nyitás egyik bizonyítékának nevezte a gyáralapítást, leszögezte, hogy mindkét kormány támogatja a beruházást, és Orbán látogatását felidézve sem fukarkodott a nagy szavakkal.
Az esemény új fejezetet nyitott a magyar-egyiptomi üzleti és befektetési kapcsolatokban
– mondta 2013 nyarán a gyárban tartott ünnepségen. A projektet később a magyar kormány közel-keleti kapcsolatépítésében is referenciaként emlegették.
Semjén Zsolt a Magyar Nemzeti Kereskedőház kairói képviseleti irodájának 2014-es átadóján szintén a keleti nyitás sikeréról beszélt. A miniszterelnök-helyettes szerint a DispoAmecor létrehozása megmutatta, hogy a két ország közösen milyen eredményeket tud elérni.
Miközben a politikusok dicsekedtek, a munkálatok nem úgy mentek, ahogy megálmodták. A gyár építése, majd a robotizált gyártósor leszállítása és összeszerelése az egyiptomi forradalom miatt több mint egy évet csúszott, és jelentősen megnövekedtek a költségek is. A vállalat felélte azt az egymillió eurót is, amit a gyártás megindítására, forgóeszközökre szántak a költségvetésben.
Nagy Antal, a cég magyar vezetője a 24.hu-nak azt mondta, az egyiptomi kormányváltások nyomán a mindenkori hatóság elvárásai folyamatosan és meglehetősen önkényesen változtak. Hatalmas extra kiadási tételt jelentett például a steril munkaterület biztosításához szükséges klímatechnikai berendezés külső elemének többszöri áthelyezése. Az egyik műszaki ellenőr az épület tetején lévő teherautónyi berendezés egyik oldalról a másik oldalra költöztetéséhez kötötte az engedélyek kiadását. Ám mire a munkálatok befejeződtek, a forradalom elsöpörte a kormányt, jó időre leálltak a hivatalok is. Az új ellenőr pedig később arra kötelezte a céget, hogy rakják vissza a légszűrőt az eredeti helyére.
A finanszírozási megállapodásban az Eximbank szerepe az volt, hogy biztosítsa a magyar orvosieszköz-gyártó technológia exportját. A külügy fennhatósága alá tartozó pénzintézet 5,5 millió eurós forrást biztosított a projekthez, ehhez azonban százszázalékos bankgaranciát kért az egyiptomi féltől.
Az egyiptomiak igyekeztek megmenteni a közös projektet. Az állami befektetési bank egyik vezetője Budapestre repült, hogy meggyőzze az azóta elhunyt Urbán Zoltán igazgatót, hogy ne hagyja cserben a vegyesvállalatot. Mohamed Ibrahim Abdelhadi azt javasolta, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz, alakítsák át a finanszírozást. A találkozó azonban zátonyra futott, az Eximbank folytatta a bankgarancia lehívását, és miután a közös pénzügyi háttér megszűnt, a cég sorsa is megpecsételődött. A 24.hu megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, a kormányzat miért engedte el a projektet, de kérdéseinkre nem kaptunk választ.
Érdemes megjegyezni, hogy nem ez volt az egyetlen probléma a keleti, majd a déli nyitás programjában. 2018-ban kiderült, hogy az évek óta hirdetett stratégia ellenére a magyar gazdasági kapcsolatok nemhogy számottevően erősödtek volna, hanem sok relációban visszaestek a korábbiakhoz képest.
Az egyiptomi fiaskóban a gyáralapítást levezénylő patinás debreceni cég is kivérzett. A Dispomedicor Zrt.-vel a 24.hu már több cikkben is foglalkozott, miután meglehetősen egyedi helyzetbe került a koronavírus-járvány alatt:
- a kormány a stratégiai fontosságú cégek közé sorolta be, de közben elindult a felszámolási eljárás.
- A steril műtéti törlő szetteket, injekciós tűket és fecskendőket is előállító vállalat kezdetben az állami egészségügy olcsó, gyenge minőséget is beengedő kínai importja miatt kezdett kiszorulni a magyar piacról, és a kórházak fizetési késései is jelentősen hozzájárultak az adósságok felhalmozódásához. A céget az operatív törzs nem mentette meg.
- Miközben a kormány milliárdokat költött arra, hogy a cég palettáján is szereplő termékeket frissen alakult hazai cégek kezdjék gyártani, Debrecenben leállt a munka, és a felszámoló vette át az irányítást, eladásra hirdetve a gyár ingatlanait, gépeit és berendezéseit.
