Mohos Márton / 24.hu
Gazdaság

A foci-Eb budapesti szurkolói rendezvényein is NER-közeli cégek kaszálhatnak

Nettó 2,9 milliárd forintot is elvihetnek a foci-Eb budapesti mérkőzéseinek szurkolói rendezvényei, illetve azok kommunikációja – tudta meg a 24.hu. A rendezvényszervezési keretmegbízást (.pdf) – ahogyan a legtöbb nagy állami eseménynél – az Antenna Hungária Zrt.-vel írta alá a BFK Budapest Fejlesztési Központ Zrt.. A beszerzést a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) bonyolította abból a 30 milliárdos keretszerződésből, amelyet 2019-ben írtak alá az akkor még inkább csak a földfelszíni sugárzásról ismert állami céggel.

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az említett, 30 milliárdos keretszerződésnél az állami NKH a szintén állami Antenna Hungáriánál költ, a kép árnyaltabb, ugyanis az utóbbi alvállalkozóként olyan cégeket vont be a teljesítésbe, mint a plakátkampányokról ismert Balásy Gyula vállalkozásai és a kormány kedvenc biztonsági cégeként ismert Valton. A séma tehát – amennyiben az Antenna Hungária a szurkolói rendezvényekhez és a kommunikációhoz is alvállalkozókat vesz igénybe – ugyanaz lehet, mint az elvileg a koronavírus-járvány miatt megszorult zenészek megsegítésére kitalált raktárkoncerteknél: a megbízást az állami Antenna Hungária kapja, de abból bőven juthat a NER-hez közeli cégeknek.

A megbízásban sok a feltételes elem, gyaníthatóan a járványhelyzet vis maior szituációira felkészülve a megrendelő módosíthatja, elhalaszthatja vagy akár el is állhat a munkától, ha a rajta kívülálló okokból ez szükségessé válik. Ha nem, akkor a megbízás 70 százalékára, azaz 2097 millió forintra vállal megrendeléseket a BFK Budapest Fejlesztési Központ Zrt., illetve ha még több szolgáltatásra lenne igényük, rendelkezésre áll opciós keret 891 millió forint plusz áfa értékben.

A 2021-es futball-Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között rendezik meg. Budapest 2014 szeptemberében nyerte el a társházigazda szerepét, a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A magyar válogatott június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, a június 23-i fordulóban pedig a németek vendége lesz Münchenben.

A viadalt a koronavírus miatt egy évvel elhalasztották és a végleges helyszínek is jócskán átalakultak – például azért, mert Bilbao és Dublin nem tudta garantálni a szurkolók beengedését. A végleges helyszínek túlnyomó többsége sem meri megkockáztatni a telt házat: München a kapacitás mindössze 20 százalékos kihasználtságával, Amszterdam, Bukarest, Koppenhága, Glasgow, London és Róma legalább 25, Sevilla pedig 30 százalékos nézőszámmal vállalta a rendezést, míg Bakuban és Szentpéterváron csak minden második széken ülhet szurkoló. Jelen állás szerint csak Budapest engedi, hogy a Puskás Stadion teljesen megteljen a mérkőzésekre, ez 67 ezer nézőt jelent.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.