Gazdaság koronavírus

Jövő hét végéig kérhető a KFI bértámogatás

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében az MTI híre szerint.

Az államtitkár hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában eddig mintegy 1300 cég vagy intézmény kért segítséget több mint 17 ezer munkahely megőrzéséhez összesen 13 milliárd forint értékben.

A KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása a járványhelyzetben elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, tavaly közel 23 ezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá.

Az ITM emlékeztetett:

a januárban újraindult programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot.

A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.

A legtöbb munkavállaló után a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatából kerülnek ki. Mostanáig mintegy 1150 vállalkozás több mint 16 ezer munkavállalója esetében született meg a támogatási döntés összesen 12,5 milliárd forint értékben. Bodó Sándor hozzátette: Magyarországon a legutóbbi adatok szerint több mint 4,6 millióan dolgoznak. A márciusi mutató szerint 4 százalékos munkanélküliségi ráta kevesebb mint fele az euróövezet átlagának. A foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült az IT ágazatban (több mint 34 ezerrel) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben (mintegy 26 ezerrel), ez minden bizonnyal részben a célzott bértámogatásnak köszönhető.

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 23-ig – közölte az ITM.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik