Gazdaság

Laboratóriumi gyémántokra vált a Pandora, a világ legnagyobb ékszerkereskedője

Astrid Stawiarz / GETTY IMAGES
Astrid Stawiarz / GETTY IMAGES

A világ legnagyobb ékszerkereskedője, a Pandora a jövőben leáll a bányászott gyémántok használatával és kizárólag laboratóriumi drágaköveket értékesít. A BBC-nek Alexander Lacik, a Pandora vezérigazgatója elmondta: a döntés hosszútávú fenntarthatósági törekvéseik egyik eleme. Az utóbbi időben – a környezeti ártalmakkal és a bányaipar munkamódszereivel kapcsolatos aggodalmak miatt – megnőtt a kereslet a szintetikus gyémántok iránt. Lacik szerint a helyes döntés kivezetni a bányászott drágaköveket a kínálatból.

Ráadásul így a kövek sokkal kevesebbe kerülnek, Lacik úgy fogalmazott:

Lényegében ugyanazt az eredményt kapjuk, mint amit a természet teremtett, de nagyon-nagyon eltérő áron.

Ez a nagyon-nagyon eltérő ár hozzávetőlegesen a bányászott gyémánt árának a harmada.

A BBC felidézi: 2020-ban a laboratóriumi gyémántgyártás világszerte összesen 6-7 millió karátra nőtt. Eközben a bányászott gyémántok termelése 111 millió karátra esett vissza tavaly, míg például 2017-ben 150 milliót is meghaladta. A gyémántbányászat leginkább Oroszországban, Kanadában, Botswanában és Ausztráliában esett vissza

.A Pandora laboratóriumi gyémántjait Nagy-Britanniában gyártják, és az Egyesült Királyságban fogják értékesíteni az ezekkel készült ékszereket elsőként. Az ékszerek ára 250 font, tehát nagyjából 103 ezer forint lesz. A Pandora évente 100 millió darab ékszert értékesít világszerte, ennek jellemzően csak elenyésző részében használtak gyémántot, Alexander Lacik szerint ez azonban változni fog a laboratóriumi gyémántokkal díszített darabok kedvezőbb ára miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik