Gazdaság

Befékezett a budapesti lakáspiac, a vidéki viszont pörgött

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Áprilisban az ingatlan.com becslése szerint 11 250 ezer használt lakás és ház cserélhetett gazdát energiatanúsítványok, a feladott ingaltanhirdetések és regisztrált érdeklődések alapján.  Bár ez nagyon jelentős, 90 százalékos növekedést jelent a múlt év áprilisához képest, de a bővülés elsősorban az alacsony bázisnak köszönhető, tavaly áprilisban ugyanis a kijárási korlátozások miatt nagyon visszaesett a forgalom. Ugyanakkor a 2019 áprilisi szinttől még kevesebb mint 20 százalékkal elmarad a mostani forgalom – kommentált a portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László. Hozzátette, idén áprilisban több mint 300 ezer érdeklődés érkezett eladó használt lakásokra és házakra, a tulajdonosok és ingatlanközvetítők pedig 37 ezer ingatlant hirdettek meg eladásra.

Erősödött a vidéki ingatlanpiac

Elemzésükből látszik az is, hogy jelentősen átalakult a forgalom az elmúlt öt év során: ennek eredményeként jelentősen erősödött a fővároson és Pest megyén kívüli lakáspiac. 2021 első négy hónapjában a 18 érintett megyében eladásra kínált használt lakóingatlanok iránt érdeklődők száma 99 százalék volt magasabb, mint 2016 első négy hónapjában. Ráadásul idén az összes érdeklődő 43,5 százaléka keresett használt lakóingatlant Közép-Magyarországon kívül, szemben a 2016 egészére vonatkozó 29,4 százalékos aránnyal.

A főváros súlya a tavalyi adásvételekben is csökkent: tavaly már csak minden hatodik lakás cserélt gazdát Budapesten, a többi eladás az ország más részein történt.

Így mozogtak az árak

A hivatalos adatok szerint a múlt évben az árak korábbi évekre jellemző dinamikus emelkedése jelentősen lassult. Ez a folyamat egyébként nem kizárólag a járványhatás számlájára írható Balogh László szerint, mert már 2019 második felében elkezdődött. A lakáspiacról szóló legújabb hivatalos adatok alátámasztják azt, hogy 2020 fordulatot hozott a használt lakások piacán. A korábbi éveket jellemző két számjegyű éves drágulástól elbúcsúzott a piac, az áremelkedés üteme 3 százalékra csökkent. A múlt évben az eladott használt lakások átlagára 18,3 millió forintot tett ki, ez 300 ezer forinttal elmarad az egy évvel korábbitól. Az új lakásoknál viszont 10 százalék körüli éves áremelkedést mutat a tavalyi statisztika. Az előzetes adatok alapján 2020-ban összesen közel 113 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, szemben a 2019-es évvel, amikor összesen 157 ezer. A szakértő szerint a tavalyi adásvételek száma végleges adatok szerint 130 ezer körüli értéket mutathat majd.

Élénkülés jöhet idén

Balogh Zoltán kiemelte, bár a koronavírus-járvány miatt még mindig kézzelfogható a bizonytalanság a lakáspiacon, ám az oltási programnak és a fokozatos enyhítéseknek köszönhetően javulhat a vásárlói bizalom. A gazdaság újraindulása pedig élénkülést eredményezhet az adásvételek számában. Az idei évben az állami lakásprogram új elemei – többek között a lakásfelújítási program, a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése – valamint a korábbi években is elérhető kedvezmények mellett a járvány alatt elhalasztott költözések, lakásvásárlások pótlása is segítheti az élénkülést.

A portál előrejelzése szerint bár a következő időszakban elsősorban Budapesten kívül több adásvétel várható, jelentősebb, a korábbi évekre jellemző lakásdrágulásra általánosan nem lehet számítani a lakáspiacon. Ezzel együtt azért lehetnek olyan térségek – elsősorban a nagyvárosok kertvárosi vagy agglomerációs övezetei, illetve a balatoni régió és egyéb üdülőövezetek – ahol a kiugró kereslet miatt az átlagosnál nagyobb áremelkedés is lehetséges.

Európában is csökkent a nagyvárosok vonzereje

A Takarék Index szerint a koronavírus-járvány nemcsak Magyarországon, hanem más európai országokban is átírta a lakáspiaci trendeket. Spanyolországban a világjárvány erős visszaesést hozott, és Olaszországban is jóval kevesebb lakóingatlan cserélt gazdát tavaly. Franciaországban és az Egyesült Királyságban a kereslet ugyan csökkent, de az árak a pandémia alatt is nőttek.

Elemzőik megvizsgálták, hogyan hatott a járvány a lakáspiacokra négy európai országban, valamint Magyarországon. Közös tendencia, hogy a fővárosokban stagnált vagy csökkenésbe fordult az árnövekedés, valamint a családi házak iránti kereslet mindenhol nőtt a korábbi évekhez képest, és ez a trend a home office térnyerésével tartós maradhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik