Gazdaság

Elmaradt az armageddon a katásoknál

Pelle Rink / EPA / MTI
Pelle Rink / EPA / MTI

Amikor 2019 végén kiderült, hogy 2021-től jelentősen szigorítják a katázást, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) petíciót indított attól tartva, hogy a változtatások értelmetlenné teszik sokak számára a kisadózók tételes adóját. És ha a korábbihoz képest akár hatszoros fizetendő adóra gondolunk, logikusnak tűnt, hogy sokan visszalépnek majd a szigorítások miatt a kisadózástól. A számok azonban egyelőre nem ezt igazolják.

Nemrég az Opten közölt statisztikát arról, hogy a katás szigorítás ellenére nem csökkent az egyéni vállalkozók száma. Ebből kiindulva a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordultunk, hogy megtudjuk, hogyan alakult az egyéni és társas vállalkozásban katázók, illetve főállású és mellékállású kisadózók száma.

Mint a táblázatból látható, a NAV adatai szerint tavaly december és idén március között csak a társas vállalkozó katás adózók száma csökkent, az egyéni vállalkozóké emelkedett. Növekedett a főállású és mellékállású kisadózók létszáma is.

Eltérés van azonban a katás adózók és a kisadózók száma között. Erre az a NAV-os magyarázat, hogy

  • a működő kataadózókon azokat értik, akik bejelentkeztek a kisadózó vállalkozások tételes adója alá. Ők a jogszabály szerint lehetnek egyéni cégek, egyéni vállalkozók, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaságok és közkereseti társaságok, illetve ügyvédi irodák.
  • Katás adózóként kötelező bejelenteni azokat a magánszemélyeket is, akik valamilyen jogviszonyban – kivéve a munkaviszonyt – részt vesznek a kisadózó vállalkozás tevékenységében. Ez lehet személyes közreműködés, megbízási jogviszony alapján végzett vezető tisztségviselés, de más tevékenység is.

A kata hatálya alá bejelentkezett katás vállalkozásnak tehát legalább egy kisadózót be kell jelentenie, de bejelenthet többet is. A kisadózók száma így függ attól is, hogy az újként alakuló, illetve a megszűnő katás adózókhoz mennyi bejelentett kisadózó tartozik/tartozott.

Az adóhatóság adatai szerint

  • 2021-ben eddig 11 369-en kezdték meg
  • és 5 403-an szüntették meg katás adóalanyiságukat.

Azt is írták, hogy a megszűnt, illetve szünetelő katás vállalkozásoknál nem lehet kiemelni egyetlen jellemző főtevékenységet sem.

Megkérdeztük az MKOE alelnkökét, Ruszin Zsolt adószakértőt, mi lehet az oka, hogy a várakozásokhoz képest mégsem csökkent a kisadózók száma a szigorítások miatt. Több magyarázat is lehet erre szerinte:

  • bár 100 ezren is érintettek lehettek a 3 millió forintos határ káros hatásaiban, nagy többségük megtalálhatta a többkuncsaftos üzleti modellt, így maradt a katázásnál.
  • Csupán néhány 10 ezer katásnak nem lehetett mozgástere, ők pedig már tavaly elkezdtek váltani, de többségük megtartotta a katázást is mint aleghatékonyabb számlázási csatornát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik